Márquez: a baleset előtti énem a világbajnoki címért harcolhatna ezzel a motorral

A MotoGP hatszoros világbajnoka szerint az idei szezonban is ott lehetne a bajnoki címért folytatott harcban a Hondával, azonban ebben még mindig korlátozzák a sérülései és műtétei.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotót készítette: Repsol Media

A spanyol versenyző négy hónapja tért vissza a versenyzéshez, miután az azt megelőző 9-et a rehabilitációjával töltötte, a Sachsenringen aratott fantasztikus győzelme után pedig annak ellenére, hogy a szezon első két katari versenyét ki kellett hagynia, ismét ő áll a legjobban a pontversenyben a hondás versenyzők közül.

Ettől függetlenül két, egymással összefüggő probléma is hátráltatja még Márquezt a szezon során: a válla továbbra sem gyógyul olyan ütemben, mint arra számított, ezért még mindig csak fájdalomcsillapítóval tud motorozni, és az agresszív stílusán is finomítania kellett, ez azonban azt is jelenti, hogy nem találja a Honda idei gépének határait, amely, ahogyan az Marquez egyes eséseiből ki is derült, a korábbiaknál rosszabb hátsó tapadással rendelkezik.

További híreink:

Márquez ugyanakkor úgy gondolja, hogy két probléma közül egyértelmű, hogy melyik akadályozza meg jobban abban, hogy visszaszerezze a világbajnoki címét:

„A balesetek előtti Marc ezzel a motorral is harcolhatna a világbajnoki címért” – nyilatkozta Márquez a Motorsport.com spanyol kiadásának. „Biztosan nem nyerne annyi versenyt, mint 2019-ben (12), de így is gyakran ott lenne a dobogós helyeken.”

„Egy igen egyszerű dolog miatt érzem így: azokon a pályákon, amelyeken egyáltalán nem, vagy csak kevésbé éreztem a fizikai korlátoltságomat, sokkal jobb teljesítményt nyújtottam. Nem kéne ugyanakkor mindent nekem csinálnom, a motor is segíthetné a dolgomat, de nem teszi” – utalt Márquez arra, hogy az idei Hondát nagyon nem egyszerű vezetni, amivel a márka többi versenyzőjének is meggyűlik a problémája.

„A célom az, hogy ismét a régi Márquezzé váljak, biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni fog. Hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy világbajnoki címeket nyerjek, nem tudom, mert a riválisaim is folyamatosan javulnak.”

„Arra már képes vagyok, hogy vezessem a motort, de csodát még én sem tudok tenni. Ha messze lennék a csapattársaimtól, azt hinném, hogy valami nagyon nincs rendben, de előttük vagyok, annak ellenére, hogy kihagytam két versenyt” - le mans-i és a spielbergi bukásáról nem is beszélve, amelyekkel szinte garantált dobogós helyezéseket dobott el.

Az F1 eredményes munkát végez a fiatalabb generáció bevonása terén

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Aprilia már most a motorjára ültetné a Yamahától kirúgott Vinalest
Következő cikk Crutchlow: Quartararónak semmi különlegeset nem kell tennie ahhoz, hogy gyors legyen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország