MotoGP Thailand GP

Marc Marquez: Az eső mentette meg az életemet!

A Repsol Honda pilótája, Marc Marquez remek versenyt futott Thaiföldön, és azt mondta, nagyon megörült, amikor látta, hogy elkezdett esni az eső, mert úgy érezte, így több esélye lehet.

Marc Marquez, Repsol Honda Team MotoGP

Marc Marquez a nyolcadik pozícióból rajtolva a futam nagy részében a negyedik helyen haladt, majd Francesco Bagnaiát támadta a dobogó legalsó fokáért, de végül Johann Zarco megelőzte, így az ötödik lett.

A Repsol Honda versenyzője a futam után elmondta, hogy nagyon megörült az eső érkezésének, hiszen azt gondolta, hogy így sokkal több esélye lehet, emellett hozzátette, csak az utolsó 10 körben kezdte keményen nyomni:

További híreink:

„Ma az eső mentette meg az életemet. Rosszul ébredtem, úgy éreztem, hogy leblokkolt a karom, és már a warm-upon sem éreztem jól magam. Amikor megláttam, hogy esik, akkor azt mondtam magamban, hogy ’ez az, újra nyitott minden’!”

„Az elején csak próbálkozgattam, megnéztem, milyen a pálya tapadása, hiszen most az a legfontosabb, hogy befejezzem a versenyeket, nem engedhetek meg magamnak még egy olyan versenyt, mint Aragóniában.”

„Akkor kezdtem el keményen nyomni, amikor már csak 10 kör volt hátra, de amikor Pecco mögé kerültem, nem láttam, hol tudnám megelőzni. Túl jó volt a kigyorsításokon, aztán jött Zarco, és ennél már nem volt több bennem. Szerintem az előttem végző pilóták nagyszerű versenyt futottak” – mondta a spanyol.

Verstappen: A riválisok inkább fogják be a szájukat...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk MotoGP: KTM-győzelem, Quartararo nullázott a Thai Nagydíjon!
Következő cikk A Ducati minden versenyzőjének kiadta az ukázt: segítsétek Bagnaiát a vb-cím megszerzésében!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország