Lorenzót kórházba szállították az FP2-es bukását követően

Nagyot esett Jorge Lorenzo a Thai Nagydíj második szabadedzésén, aminek következtében elővigyázatosságból kórházba szállították a spanyol motorost. A Ducati versenyzőjének egy óriási high-side-ban volt része az FP2 alatt.

Jorge Lorenzo, Ducati Team crashed bike

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Lorenzo alapból sérülésekkel küzd, köszönhetően az Aragonban átélt esésnek, így két lábujja sincs teljesen rendben, miközben Buriramban folytatódik a szezon. A második edzésen a 3-as kanyart közelítette meg Lorenzo a Desmosedici GP18-cal, amikor megindult a motor feneke, Lorenzo a levegőbe katapultált, miközben a motor atomjaira esett, ahogy az aszfalton bukfencezett.

Lorenzo magánál volt az eset után, de hordágyra volt szüksége, hogy elvigyék az orvosi központba. Ezt követően megkapta a zöld jelzést a folytatáshoz, de utána kórházba ment, hogy megröntgenezzék a bal csuklóját. A Ducati közben arról számolt be, hogy a versenyző bal csuklója és jobb bokája sérült, de semmije sem tört el.

Lorenzo csütörtökön elmondta, először megnézi, hogyan boldogul a szabadedzéseken, és csak utána döntenek arról, vállalja-e a 26 körös nagydíjat. Az első edzésen a 17. lett, 1.3 másodperc volt a lemaradása, a második edzésen egy helyet javított a bukás előtt, ezzel 1 másodpercen belül volt a leggyorsabb Doviziosóhoz képest.

Jorge Lorenzo, Ducati Team
Jorge Lorenzo, Ducati Team
Jorge Lorenzo, Ducati Team
Jorge Lorenzo, Ducati Team
Jorge Lorenzo, Ducati Team
Jorge Lorenzo, Ducati Team
Jorge Lorenzo, Ducati Team
Jorge Lorenzo, Ducati Team
Jorge Lorenzo, Ducati Team
Jorge Lorenzo, Ducati Team
Jorge Lorenzo, Ducati Team
Jorge Lorenzo, Ducati Team
Jorge Lorenzo, Ducati Team
13

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marquez törődik jövőbeni csapattársával, ezért is hívta fel Lorenzót
Következő cikk Lorenzo kivárja a szombat reggelt, hogy vállalni tudja-e a folytatást Buriramban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország