Lorenzo Valenciában rosszabbnak érzi a sérüléseit, mint amire számított

A Ducati versenyzője, Jorge Lorenzo elmondása szerint sérüléseit "a vártnál rosszabbnak érzi" - mondja mindezt a szezonzáró valenciai verseny pénteki szabadedzéseit követően.

Jorge Lorenzo, Ducati Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Lorenzo bal csuklója egy komoly thaiföldi eséskor tört el, és emiatt négy nagydíjat is ki kellett hagynia, ellenben a valenciai hétvégének magabiztosan vágott neki. 

A háromszoros bajnok pénteken 19. lett az összesítés szerint, ami azt jelenti, két másodperccel maradt el a leggyorsabbtól, és a nap végén be is ismerte, a szabadedzések komoly kihívásnak bizonyultak. 

"Őszintén mondom, hogy az állapotom egy kicsit rosszabb, mint arra tegnap számítottam." - mondta Lorenzo - "Nem ugyanolyanok a mindennapjaim, de nem érzek sok fájdalmat, még akkor is, ha nem tudok teljesen szabadon mozogni."

"Egy másik dolog a nyomás, a MotoGP motor súlya, különösen fékezéskor. Nagyon komoly, és a sérülésem még nem teljesen gyógyult meg."

"Sokkal jobb, mint Sepang, talán az esős körülmények segíthetnek, mert az esővel többé-kevésbé megfeleződik a nyomás a száraz körülményekhez képest."

"Azonban ilyenkor könnyebb is esni, és mindez nem teljesen begyógyult sérülésekkel... jelen pillanatban az esés lehetősége nem túl kellemes..."

További híreink:

Lorenzo a jövő héten tesztel új csapatával, a Hondával, akikkel kétéves szerződést írt alá, de mindez nincs hatással a mostani versenyhétvégére.

"Magam miatt aggódom, a fizikális állapotom miatt. Tudom, hogy a sérüléseim még nem teljesen gyógyultak meg. Ha normál körülmények között esőben versenyzel, akkor sokkal óvatosabb vagy, mint szárazon, mert nem akarsz esni - amikor ellenben nem érzed magad teljesen erősnek és nem vagy 100%-os, akkor egy kicsit még óvatosabban mész."

"Ennek semmi köze hozzá, hogy ez az utolsó versenyem a Ducatival. Ez egy tudatalatti dolog."

Dovizioso: "Nagyon rosszul" érzi magát a GP18-on

Thomas Luthi, Estrella Galicia 0,0 Marc VDS, Andrea Dovizioso, Ducati Team, Andrea Iannone, Team Suzuki MotoGP

Thomas Luthi, Estrella Galicia 0,0 Marc VDS, Andrea Dovizioso, Ducati Team, Andrea Iannone, Team Suzuki MotoGP

Photo by: Gold and Goose / LAT Images

Lorenzo csapattársa, Andrea Dovizioso a napot a negyedik helyen zárta, de az esőben nem volt elégedett a GP18-as motorral.

“Ma elég rosszul éreztem magam a motoron. Délelőtt és délután is hasonlóak voltak az érzéseim, amikor a víz szintje nem különbözött."

"Nagyon rossz érzés volt. Furcsa, mert jobb tempóra számítottunk. A hátsót nem éreztem eléggé, felengedtem a féket, és a tempót a kanyar közepéig vittem."

"Az idei szezonban nem sokat mentünk esőben, és viszonylag sokat változtattunk a motoron, az egyensúlyán. Vagyis meg kell értenünk a helyzetet, meg kell tanulnunk, hogy működik, mert normál esetben, esőben, a hétvége elejétől jók voltunk."

"Ma ez nem így volt, de nem aggódom túlságosan, szerintem csak ki kell elemeznünk, meg kell értenünk, és változtatásokat kell végrehajtanunk."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A MotoGP nevezési listájából kiderült, Vinales más rajtszámmal indul jövőre
Következő cikk Marquez nem örülne Stoner érkezésének

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország