Lorenzo szerint senkinek nem lehet egy szava sem

Jorge Lorenzo válaszolt a Honda csapatfőnöke által megfogalmazott kritikákra, a világbajnok motoros szerint ő mindent megtett idén, hogy megfeleljen az elvárásoknak, és ennél többet nem tud ígérni a jövőre sem.

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Gold and Goose / Motorsport Images

Jorge Lorenzo az idei MotoGP-évad egyik vesztese, ugyanis a spanyol nagy reményekkel igazolt Marc Marquez csapattársának a Repsol Hondához, ám a japán gyári csapatnál nagyon nem találta meg a számításait. Honfitársával ellentétben nem találta meg a Honda ritmusát, stílusa nagyon nem passzol a nyers erővel rendelkező motorhoz.

Jorge Lorenzo eddig az első tízben sem tudott zárni, és meg is sérült, Assenben hatalmas esését követően csigolyatörést szenvedett, és emiatt négy futamot kellett kihagynia. Lorenzo ugyanakkor a csalódást keltő idény ellenére nem is gondol a szakításra, és ki akarja tölteni szerződését a Hondával, amely 2020-ban is számít a teljesítményére. A kiváló motoros ugyanakkor nem rejtette véka alá, hogy nem elégedett a helyzetével, de a Honda sem bánik vele kesztyűs kézzel, a csapatfőnök érdes stílusban közölte, hogy Lorenzo hozzáállása nem elég.

Még több F1 hír:

Lorenzo a misanói hétvége kezdetén reagált a kritikákra, szerinte ő mindent megtett idén, és ennél többre nem is lenne képes. "Ő a főnök és én nagyon tisztelem, mert nagyon sokat tud a motorokról, és úgy amúgy a világról. De senki sem mondhatja nekem, hogy nem próbálkozom, hogy nem kockáztatok a motorral, mert már volt is nagy esésem, éppen azért, mert a maximumra törekszem" - magyarázta Lorenzo, cáfolva főnökének szavait.

"Éppen ez a probléma, vagyis, hogy túlzottan is nyomom, még azelőtt, hogy tisztában lennék lennék azzal, hogy mire képes a motor. Ezért buktam, és meg is sérültem" - jelentette ki Lorenzo. "Ez mindent nagyon megbonyolít, mert innentől már a sérülés is meghatározó. Ha ez most nem lenne, ha nem is nyernék futamot, de valahol a pódiumon vagy az első ötben zárnék."

Lorenzo négy futamot hagyott ki sérülés miatt, majd Silverstone-ban térhetett vissza, ahol a 14. helyet szerezte meg, amivel elégedett is volt, a spanyol nem számított pontszerzésre. Ugyanakkor az angliai futamon, és a következő, misanói teszten a spanyol még nagyon érezte sérülését. "Maradhattam volna, és befejezhettem volna a tesztet, de mind tudtuk, hogy mennyire komolyak a fájdalmaim. Csak négy nappal voltunk a silverstone-i futam után, és jobbnak láttuk így, a sérülésnek nem adtunk elég időt."

"Ehelyett otthon maradtam, és három nappal később már komolyabb fejlődést éreztem, és egyre jobb a helyzet. Most jobban érzem magam, mint három héttel ezelőtt, de hogy hogyan állok, arra akkor derül fény, amikor motorra pattanok" - jelentette ki Lorenzo. "Jól vagyok, egyre jobban, de nem tökéletesen. Nem normális ez az állapot, ehhez idő is kell. Több idő."


A hétszeres F1-es világbajnok mindig is imádta a sebességet, és egészen a balesetéig sokat motorozott, néha versenymotorokkal is. Ezúttal egy 2008-as felvételt mutatunk be erről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marquez San Marinóban is kemény riválisokra számít
Következő cikk Rossit is meglepte a Yamahák remeklése

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország