MotoGP
20 szept.
-
22 szept.
Ez az esemény véget ért
04 okt.
-
06 okt.
Ez az esemény véget ért
18 okt.
-
20 okt.
Ez az esemény véget ért
25 okt.
-
27 okt.
Ez az esemény véget ért
01 nov.
-
03 nov.
Ez az esemény véget ért
15 nov.
-
17 nov.
Ez az esemény véget ért
Teljes eredmény:

Lorenzo szerint a pénteki eredményekre már lehet építeni

megosztás
hozzászólás
Lorenzo szerint a pénteki eredményekre már lehet építeni
Szerző:
, Szerkesztő
2019. máj. 21. 6:35

A Honda versenyzője, Jorge Lorenzo úgy érzi, hogy tudnak versenyezni az LCR-ekkel, még ha ez a le mans-i eredményeken nem is feltétlenül látszott.

Lorenzo 15 másodperccel lemaradva futamgyőztes csapattársától végül tizenegyedikként zárt a Francia GP-n, ami egy pozícióval jobb, mint amit Jerezben ért el.

Az akkori teljesítménnyel csalódott versenyző azonban most meglehetősen optimista volt, amit első sorban a pénteki gyakorláson elért negyedik helyére, illetve arra alapoz, hogy a versenyen már többnyire az első 10-ben haladt az LCR-ekkel.

„Nyilván van még hova fejlődnünk, de úgy érzem, a jerezi teszten találtunk valamit. Nem nagy a fejlődés, de ha megnézzük, pénteken már a Ducatikkal küzdöttem például, vagy a versenyen Rins-szel. Nem velük szoktam általában csatázni. A lassú katari pályát leszámítva itt voltam legközelebb a végén is, de a leggyorsabb körömben is a győzteshez.”

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Fotó készítője: Gold and Goose / LAT Images

„Ma tudtam először Nakagami előtt végezni, mind a versenyen, mind a hétvége folyamán nyújtott tempómban, még ha neki nem is erre az évre specifikált motorja van, még így is jobban ismeri azt, mint én a sajátomat. Crutchlow-tól is mindössze két-három tizedes tempókülönbség választott el, de ő sem volt távol tőlem.”

Lorenzo szerint ez a hétvége egy kis önbizalmat adhat neki és a Hondának a jövőre nézve: „A helyezésen van még mit csiszolni, de összességében ez a hétvége jobb volt, mint a többi. Egy kicsivel biztosabban lépdelhetünk így előre, és próbálhatjuk megérteni a motort. Hosszú folyamat lesz, de már érezni a haladást.

Helyezés Versenyző Motor Kör Különbség Pont
1 Spain Marc Marquez Honda 27   25
2 Italy Andrea Dovizioso Ducati 27 1.984 20
3 Italy Danilo Petrucci Ducati 27 2.142 16
4 Australia Jack Miller Ducati 27 2.940 13
5 Italy Valentino Rossi Yamaha 27 3.053 11
6 Spain Pol Espargaro KTM 27 5.935 10
7 Italy Franco Morbidelli Yamaha 27 7.187 9
8 France Fabio Quartararo Yamaha 27 8.439 8
9 United Kingdom Cal Crutchlow Honda 27 9.853 7
10 Spain Alex Rins Suzuki 27 13.709 6
11 Spain Jorge Lorenzo Honda 27 15.003 5
12 Spain Aleix Espargaro Aprilia 27 29.512 4
13 France Johann Zarco KTM 27 33.061 3
14 Malaysia Hafizh Syahrin KTM 27 35.481 2
15 Portugal Miguel Oliveira KTM 27 36.044 1
16 Spain Joan Mir Suzuki 26 1 Lap  
  Japan Takaaki Nakagami Honda 18 9 Laps  
  Italy Andrea Iannone Aprilia 8 19 Laps  
  Spain Maverick Viñales Yamaha 6 21 Laps  
  Italy Francesco Bagnaia Ducati 6 21 Laps  
  Spain Tito Rabat Ducati 2 25 Laps  
  Czech Republic Karel Abraham Ducati 5    
Következő cikk
Rengeteg kép a MotoGP Francia Nagydíjáról: Marquez újra a csúcson!

Előző cikk

Rengeteg kép a MotoGP Francia Nagydíjáról: Marquez újra a csúcson!

Következő cikk

Marquez már válogathat is a Hondával

Marquez már válogathat is a Hondával
Hozzászólások betöltése