Lorenzo soha nem érzett ilyen fájdalmakat és el is gondolkozott az életén

Jorge Lorenzo nem akarta szépíteni a dolgokat, és elárulta, a legutóbbi sérülései után kétségei támadtak, miközben igen komoly fájdalmakat élt át. A spanyol bajnok azonban nem adja fel.

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team breaking

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team breaking

Gold and Goose / Motorsport Images

Az utóbbi évek nem Jorge Lorenzo csillogásáról szólnak. A spanyol világbajnok gyakorlatilag csak szenved a yamahás távozása óta. A Ducatinál igencsak mélyre került, majd amikor úgy tűnt, hogy felfelé vezet az útja, az olaszok nem kértek a folytatásból, majd nem kis meglepetésre a Honda dobott mentőövet a tapasztalt motorosnak.

Még több F1 hír:

Lorenzo így lehetett a Honda gyári versenyzője Marc Marquez csapattársaként, aki ellen minimális esélye sincs. Jorge egyáltalán nem találta a tempót a japánok idei motorján, majd egy súlyos sérülés miatt négy versenyhétvégét is ki kellett hagynia. A világbajnok azonban a Brit Nagydíjon újra motorra ül, de vigyáznia kell, mert egy újabb bukásnak még többe kerülhet számára, főleg most, amikor még valószínűleg nincs olyan formában, mint azelőtt.

„Elmondhatom, hogy két nagyon kemény és komoly baleseten vagyok túl. Assenben különösen kemény és komoly volt a bukásom, de a montemlóit nem láthatták, ami szintén óriási volt. A nagy baleset után soha nem szenvedtem annyira a karrierem során, mint akkor, és amikor hátsérülésekről beszélünk, akkor ez súlyos. Őszintén szólva elkezdtem kételkedni.” - ismerte be Lorenzo.

„Kétségeim támadtak az életemmel és a karrieremmel kapcsolatban. Azt hiszem, ez emberi és normális, ha ilyen kétségek kerülnek felszínre. Amikor már jobban éreztem magam és elkezdtem felépülni, ezek a kétségek eltűntek. Ezzel együtt az elkötelezettség, valamint a kihívás, amit elvállaltam a Hondához valószerződésemmel, újraindult bennem. Egyszerűen mindezt újraindítottam magamban.”

Bike of Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team after his crash

Bike of Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team after his crash

Fotó készítője: Gold and Goose / LAT Images

„Az a kihívás, hogy versenyképessé váljak a Hondával a MotoGP-ben, valamit három különböző gyártóval is futamot nyerjek, miközben a gyógyulás útján már jobban éreztem magam, tudván azt, hogy ez a sérülés nem fog problémákat okozni számomra a jövőben egészségügyileg, ismét elkötelezettséget generált bennem, és éreztem, hogy megtartom magamnak ezt az egészet.”

„Ezt követően felhívtam a csapat főnökét és a Hondát, majd elmondtam nekik, hogy teljes mértékben elkötelezett vagyok a kihívás kapcsán.” - folytatta Lorenzo, akiről olyan hírek jelentek meg, hogy 2020-ban már a Ducati fiókcsapatánál versenyezhet tovább. A spanyol azonban nem akarta részletezni a dolgot, hogy mi is történt pontosan ennek hátterében az olaszokkal.

Ugyanakkor Albert Valera a Motorsport.com kérdésére még Ausztriában elmondta, Lorenzo és a Honda számára bonyolult lenne a hosszabbítás 2020 után, így érthető, hogy a spanyol már kapcsolatba lépett a Petronas támogatását élvező Yamaha szatelit csapatával.

„Azért vagyok itt, hogy a jövőről beszéljek. Már elmondtam, hogy voltak bizonyos érzéseim, amikor balesetet szenvedtem, és ezek a bizonyos érzések megváltoztak a gyógyulásom ideje alatt. 2 éves szerződésem van a Hondával. Mostanáig nehézségeken mentem keresztül, de aláírtam egy 2 éves kontraktust velük, és ezzel a motorral szeretnék eredményes lenni.”


A Red Bull-Racing ezúttal sem külsős versenyzőt választott a visszafokozott pilótája helyére, de ha Alexander Albon sem válik be, más lehet a helyzet 2020-ra.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Espargaro szerint Zarco és a KTM bátor szakítása mindkét félnek jót tehet
Következő cikk Zarco nem akart csak a pénzért versenyezni a KTM-nek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország