Lorenzo: alázatosnak és szerénynek kell lennem a Hondánál

megosztás
hozzászólás
Lorenzo: alázatosnak és szerénynek kell lennem a Hondánál
Szerző:
2019. jan. 3. 15:15

Jorge Lorenzo elmondta, milyen hozzáállás szükséges annak érdekében, hogy minél előbb felvegye a kellő ritmust új munkaeszközével, a 2019-es Hondával. A Ducatitól érkezett bajnok úgy érzi, fekszik neki a gép, de a riválisok előnyben vannak a tapasztalatuk révén.

Lorenzo kétszer is tesztelhette tavaly év végén a Honda RC213V-t - először Valenciában, majd Jerezben -, de szerződése értelmében még nem nyilatkozhatott a benyomásairól. Idén már szabadon beszélhet, első interjújában nagyon pozitívan összegezte a benyomásait.

„A tavalyi szezonban egy teljesen más motorral mentem, ami nagyon nagy és nagyon magas volt”- mondta Lorenzo a Ducatiról.

„Lehet, kicsit nagy volt nekem. A Honda jobban fekszik a dimenziókat illetően. Kompaktabb, kisebb, jobban érinteni tudom vele a talajt. Biztonságosabban érzem magam, miközben behajtok a kanyarokba, mert minél közelebb vagy a talajhoz, annál magabiztosabb vagy”- sorolta az előnyöket. „Az első benyomás pozitív volt, nagyon sok potenciált láttam benne”- jegyezte meg a Honda interjújában.

A Red Bull által bonyolított beszélgetésben beszélt új csapatáról is, megjegyezve, „minden hihetetlen volt a csapatban” a második teszten.

„A csapat annyira nagy, annyira profi; minden tökéletes, az összes részlettel törődnek”- sorolta a háromszoros MotoGP-bajnok. „Nagy figyelmet szenteltek nekem, nagyon törődtek velem, mindent megadtak, amit kértem, és ez nagyon fontos. Úgy éreztem, szeretnek, és jelen pillanatban minden így fest. Fantasztikusan érzem magam a motoron. Igen, még javítanom kell a motorozási stílusomon, továbbra is áll, hogy még inkább a stílusomhoz kell igazítanom a motort, de remek kezdés volt.”

Rázós évek állnak mögötte a Ducatival, és egy dolgot nem szeretne Lorenzo: elhamarkodottan kijelenteni, hogy rögtön a negyedik cím a cél a Hondával.

„Nem tudom, hogy képes leszek-e rögtön az első szezonban a címért harcolni a Hondával”- nyilatkozta. „Egy biztos, azon leszek, hogy a lehető legjobban felkészüljek Katarra, de ez nem ilyen egyszerű – pláne most, amikor csak három vagy négy tesztünk van szezonkezdés előtt.”

„Marc Marquez ellen kell harcolnod, aki nagyon jó motoros, és ez lesz a hatodik vagy hetedik éve ugyanazon a motoron. Nagyon bonyolult; nem csak miatta, hiszen ott van még Andrea Dovizioso, aki a hetedik évében van a Ducatival, és Valentino Rossi, aki több mint tíz évet töltött Yamahán. Tehát nagyon sok és tapasztalt motoros van, akik a maguk motorját ülik meg, és nehéz lesz legyőzni őket. Nem tudom, hogy vajon készen állok-e majd.”

Említette Marquez-t, akivel rendkívül ínyenc csata várható házon belül. „Ha a számokat vesszük, akkor egyértelmű, hogy mi vagyunk az egyik legerősebb páros a MotoGP történelmében. A számok nem hazudnak, legyen szó a győzelmekről, a címekről, a tehetségről, a sebességről, de ami engem illet, nagyon alázatosnak kell lennem, nagyon szerénynek kell lennem, és meg kell próbálnom olyan sokat tanulni a körülöttem lévő emberektől a csapatban, amennyit csak lehet, és Marc-tól is, hiszen nagyon sok tapasztalatot szerzett ezzel a motorral”- fejtette ki.

Következő cikk
Marquez gyengeségnek tartotta volna, ha megvétózza Lorenzo érkezését

Előző cikk

Marquez gyengeségnek tartotta volna, ha megvétózza Lorenzo érkezését

Következő cikk

Vinales szerint felesleges feszültség alakult ki versenymérnökével

Vinales szerint felesleges feszültség alakult ki versenymérnökével

Cikk részletei:

Sorozat MotoGP
Versenyzők Jorge Lorenzo Vásárlás
Csapatok Repsol Honda Team
Szerző Dénes Gergely