Lorenzo "nagyon messze" van attól, hogy kényelmesen érezze magát a Hondán

Jorge Lorenzo elismerte, egyelőre hosszú út áll még előtte, hogy a közeljövőben kényelmesen érezhesse magát a Hondán - mondja mindezt azt követően, hogy a katari teszt első napját a 21. helyen zárta.

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Fotót készítette: Repsol Media

Lorenzo tavaly november után először ülhetett ismét a Hondára, hiszen az idei második téli teszt szombaton vette kezdetét, míg a sepangi körözést a csuklósérülése miatt ki kellett hagynia. 

Bár a Honda-versenyzők nem tudtak figyelemreméltó eredményt elérni, a spanyol bajnok két helyre találta magát az utolsó pozíciótól, 2.039 másodperccel a leggyorsabb időt jegyző Maverick Vinales mögött. 

Lorenzo a lassúságát több tényezővel is magyarázta: egyrészt nem tett jót, hogy rég ült már motoron, másrészt a csuklója még mindig nem 100%-os, sőt ergonómiai problémákkal is szembesült. 

"Nyilvánvalóan szenvedek fékezéskor, de legalább két-három kört meg tudok tenni egybe, hogy megérthessem a motort, és minden mást." - mondta Lorenzo, aki szombaton összesen 38 kört ment. 

"Az a helyzet, hogy nincs túl sok időnk, optimális körülmények között talán napi három óra. Helyi idő szerint este 9 után sokat esik a pálya hőmérséklete, vagyis nehéz előnyre szert tenni, míg egy másik pályán rendelkezésedre áll az egész nap, hogy sok dolgot kipróbálj."

"Nem mentem olyan sok kört. Nem tudtunk túl sok újdonságot kipróbálni, bármilyen beállítást, vagy bármit, amivel javíthatnánk a motoron."

"Ergonómiai szempontból még nagyon messze vagyunk attól, hogy teljesen jól érezzem magam a motoron, ezen még sokat kell dolgoznunk. A pedálokon csúszkál a lábam, és kigyorsításkor az ülésem sem tart elég keményen."

"Fizikálisan a sérülésemmel sokkal több időre van szükségem a motoron. Négy hónap motorozás nélkül rengeteg, még akkor is, ha nagyon jól edzel a konditeremben, hiszen mikor felülsz a motorra, akkor más izmokat mozgatsz át."

További híreink:

Míg Marc Marquez csak 10. lett, egy másodperccel a Yamaha leggyorsabbja, Vinales mögött, szombaton 348.3 km/órával a címvédő jegyezte a legmagasabb végsebességet.

Lorenzo minderre bizonyítékként tekint, hiszen a Honda úgy tűnik, kiküszöbölhette az egyik állandó gyengeségét, a végsebesség-hiányát a Ducatihoz képest. 

"Szerintem fejleszteni tudtunk az erőforráson, és elég gyors lett. Ma Marc volt a leggyorsabb az egyenesben. Ez egy jó jel, mert tavaly a Honda valószínűleg sok tempót vesztett a Ducatihoz képest. Jó dolog, hogy a 348-cal mi lehetünk a leggyorsabbak."

"Az aerodinamikán így is javítanunk kell még, mert vesztek egy kicsit Marc-hoz és Cal Crutchlow-hoz képest. Egyelőre túlságosan is hátul vagyunk, hogy komolyabb következtetéseket vonhassunk le. Holnap közelebb lehetünk, és egy kicsit javítani fogunk az apró részleteken."

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Photo by: Repsol Media

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vinales végzett az élen az első katari tesztnapon: Marquez bukott
Következő cikk Rossi szeretné, ha a Yamaha megtartaná a 2019 eleji formáját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország