Lorenzo nagyon közel volt a visszavonuláshoz a hondás üzlet előtt

Jorge Lorenzo igen komolyan elgondolkodott azon, hogy idő előtt befejezze a pályafutását a MotoGP-ben.

Jorge Lorenzo, Ducati Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A 31 esztendős tapasztalt motoros és világbajnok 2006-ban és 2007-ben az Aprilia színeiben ért fel a csúcsra a 250 köbcentisek között, míg ugyanez a MotoGP-ben 2010-ben, 2012-ben és 2015-ben sikerült neki a Yamaha motorjain.

Még több F1 hír:

A japán márkát 2016 év végén hagyta el, bízván abban, hogy az, ami nem sikerült Valentino Rossinak a Ducatival, neki majd igen. Nos, Lorenzónak csalódnia kellett, miután 2017-ben 7., addig idén 9. lett. Igaz, a 2018-as szezonja messze nem volt teljes a sérülései miatt.

Lorenzo jövőre már a Hondával fog versenyezni a címvédő Marc Marquez mellett, de az üzlet aláírása előtt a spanyol azt gondolta, hogy számára véget ért a MotoGP.

„Ez egy őrült időszak volt, és egy kicsit már majdnem depressziós is voltam. Amikor láttam a visszavonulás lehetőségét, fejben kicsit depresszióssá váltam.” – kezdte a BT Sport kérdésére Lorenzo.

„Normál esetben, amikor elképzelem a visszavonulásomat, valamilyen módon boldognak éreztem magam és megkönnyebbültnek, mert akkor már nem fogok nyomást érezni, valamint több sérülést sem szerezni. De igazán nem számítottam erre, csak akkor, amikor elkezdtem érezni a visszavonulás esélyét, amivel depresszióssá kezdtem válni.”

„És ebben az esetben nagyon közel voltam ahhoz, hogy visszavonuljak. Igaz, volt még egy lehetőségem a Yamaha másik csapatánál. Ez egy jó lehetőség volt, de nem az, amit akartam.”

Lorenzo a Ducatinál kezdett „leépülni” mentálisan, amikor szembesült azzal, hogy nem harcolhat a győzelemért és a bajnoki címért. Ez csak nagyon ritkán sikerült neki. Majd jött az olaszok döntése.

„Mindez nagyon kemény volt számomra mentálisan, mert többet dolgoztam és edzettem, mint valaha, de az eredmények nem jöttek. És tudtam, hogy mi történik, valamint azt is, hogy nagyon közel állunk a jó eredmények eléréséhez és a győzelemhez. Az emberek azonban nem hittek ebben, mert már másfél éve voltam a Ducatinál győzelem nélkül.”

„Láttam, hogy nagyon közel kerülünk ehhez, mert egyre több időt töltöttünk el az élen, de hiányzott valami. Én tudtam, hogy mi volt az.”

A csapat azonban abban a pillanatban már nem hitt többé Lorenzóban, és nem akarták vele folytatni.

„A csapat valószínűleg azon a ponton már nem hitt többé Jorge Lorenzóban.”

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Photo by: Gold and Goose / LAT Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lorenzo úgy érzi, ő gyorsította fel a Ducati fejlődését
Következő cikk Petrucci semmiképp sem lenne Dovizioso “ellensége”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország