Lorenzo mindenért az "unfair" Marquezt hibáztatja

megosztás
hozzászólás
Lorenzo mindenért az
Zajos Klára
Szerző: Zajos Klára
2018. szept. 23. 16:07

Jorge Lorenzo úgy véli, Marc Marquez túl agresszívan versenyzett ellene az Aragóniai Nagydíj rajtját követően, és emiatt esett el, sérült meg, illetve hagyhatja ki a két hét múlva megrendezésre kerülő Thai Nagydíjat.

Jorge Lorenzo hiába kezdte meg az Aragóniai Nagydíjat a pole pozícióból, nem elég, hogy Marc Marquez jobban rajtolt nála, a ducatis az első kanyarban ki is esett, és mint utóbb kiderült meg is sérült.

"Túl gyorsan akartam bekanyarodni a külső ívről, túlságosan bedőltem, így túlságosan is rámentem a piszkos részre, ezért estem el. Úgy éreztem, hogy a megszokott módon kanyarodok be, a normál íven - ahogy mindig is tettem az elmúlt hét évben. Láttam, ahogy Marc a belső íven megy, nagyon agresszív volt, és nem is tudta bevenni a kanyart, hiszen láttuk, hol végezte - a pálya mellett. Mikor látta, hogy mellette vagyok, nem akarta, hogy megelőzzem, így nem maradt más választásom, rá kellett mennem a piszkos részre - mivel a többiek is jöttek, ha nem akartam öt vagy hat pozíciót veszteni, akkor gázt kellett adnom."

"Nyilván nem számítottam rá, hogy a motor hátulja ennyire elmegy - máskülönben nem adtam volna ennyi gázt, hanem egyenesen kiszaladtam volna a pályáról. Szóval nem volt más választásom... Misanóban az esésem teljesen az én hibám volt, míg most Marc tette tönkre a versenyem, a lábam, a nagy győzelmi lehetőségem, és valószínűleg a Thai GP-m."

A hivatalos tájékoztatás szerint Lorenzo egyik lábujja ficamodott ki a jobb lábán. 

"A kötéseimet holnap cserélik le - azt mondták 10 napot kell pihentetnem azzal, amit holnap tesznek rá, aztán meglátjuk, hogy gyógyul."

 

Fotó készítője: Gold and Goose / LAT Images

A spanyol mindezek ellenére nem fordul a versenyirányításhoz. "Nem mentem, és nem is fogok elmenni hozzájuk, mert a legjobban az bosszant, hogy kívülről úgy tűnt, azért estem el, mert túlságosan bedőltem, vagyis én hibáztam. Azonban ez nem így történt. Marc tudja. Nem hagyott helyet nekem, blokkolt engem, ahogy a múltban már többször is. Csak két opcióm maradt: elesek vagy elhagyom a pályát."

"Szerintem egy jó alkalom mindezt megemlíteni a Biztonsági Bizottság előtt, ahova normál esetben nem szoktam elmenni, hiszen elég elfoglalt vagyok, de Thaiföldön szerintem elmegyek. Bár nem hinném, hogy sok mindenen változtatnának. Ha pedig semmi sem változik, akkor nem szeretem, ha játszadoznak velem. A stílusomon nyilván nem szeretnék változtatni, de a jövőben szerintem néhány versenyzőnek muszáj lesz."

"Nehéz megérteni, mi történt, mert Marc-kal elég messze voltunk egymástól a kezdeti fékezési ponton, mikor még én voltam elől, majd megelőzött, és mikor megpróbáltam bekanyarodni úgy, hogy közben ne érjek hozzá, akkor nem engedte, hogy bekanyarodjak, így a piszkos rész maradt. Blokkolt engem, és nem akarta, hogy bekanyarodjak, nem érdekelte, mi lesz velem - vagy nem? Csak kanyarodott, nagyon későn fékezett, és a kanyar kijáratával nem foglalkozott, csak a bejárattal."

"Nem szabálytalan, amit tett, de szerintem ez egy szóbeli megállapodás köztünk, versenyzők között - és a blokkolás ebbe nem fér bele. Ha a versenyirányítás semmit sem tesz ez ellen, akkor nekem is így kell majd viselkednem, amit nem szeretek, mert úgy vélem, ez unfair."

 

Fotó készítője: Gold and Goose / LAT Images

Következő MotoGP cikk
Marquez szerint hiba lenne azt gondolni, hogy a bajnoki cím sorsa eldőlt

Előző cikk

Marquez szerint hiba lenne azt gondolni, hogy a bajnoki cím sorsa eldőlt

Következő cikk

Dovizioso ódákat zeng a Ducati fejlődéséről

Dovizioso ódákat zeng a Ducati fejlődéséről

Cikk részletei:

Sorozat MotoGP
Esemény Aragon Nagydíj
Versenyzők Jorge Lorenzo Vásárlás
Csapatok Ducati Team Vásárlás
Szerző Zajos Klára
Cikk típusa Hírek