Lorenzo még nem biztos, hogy rajhoz állhat Japánban

Jorge Lorenzót elég fittnek nyilvánították a Japán Nagydíjra, de a spanyol még nem biztos benne, hogy versenyezni is tud majd, hiszen a Thai GP óta nem érzi jobban magát.

Jorge Lorenzo, Ducati Team

Jorge Lorenzo, Ducati Team

Gold and Goose / Motorsport Images

Az elmúlt két hétvégén a Ducati versenyzője sérüléseket szenvedett: először a jobb bokája zúzódott meg, majd a bal csuklója, ami aztán el is tört a Thai GP szabadedzésén elszenvedett balesetekor. 

Lorenzo a végén nem tudott részt venni a Thai Nagydíjon, és akkor azt mondta a motegi-i szereplése a felépülésén múlik - egy nappal a versenyhétvége előtt a spanyol elmondta, úgy érzi, az állapota nem javult eléggé.

"Nagyon csalódott vagyok, mert tudtam a törésről, de azt hittem, 13-14 nappal az esés után a sérülés már javulni fog, és itt sokkal jobban is érzem majd magam."

"Őszintén mondom, hogy nem érzem magam sokkal jobban, sőt igazából többé-kevésbé ugyanúgy érzem magam."

"Az első napokban éreztem valamennyi javulást, ezért is kezdtem úszni, és edzeni, de mikor enyhén megerőltettem a csuklómat, néhány órával később elég komoly fájdalmat éreztem."

"A csuklóm elég gyulladt, nem jó érzés, és eléggé fáj is, amikor próbálom mozgatni."

További híreink:

Lorenzo mindezek ellenére az első szabadedzésen pályára gurul, de nem számít rá, hogy élvezné a motoron töltött időt, sőt attól is tart, az állapota tovább romolhat, hiszen a következő két hétben további két verseny jön.

"Nem számítok rá, hogy holnap nagyon jól érezném magam a motoron, de mindegy is, megpróbálom, hiszen sosem tudhatjuk."

"Bonyolult, mert ez a fajta sérülés műtét nélkül hosszú idő alatt gyógyul meg, és most zsinórban három versenyünk lesz, szóval a helyzet elég nehéz."

"Persze a helyzet rosszabbodhat is, és azzal is tisztában vagyok, hogy nem sokat változik majd a következő 8-9 napban, Phillip Island előtt."

"Malajziára szerintem már kicsit jobb lehet, de Phillip Island-re nem annyira, ahogy holnapra sem."

"Engem egyébként nem is a fájdalom aggaszt, mert ennél fájdalmasabb állapotban is sokszor versenyeztem már. Az zavar, hogy mivel nem műtöttek meg, a csont könnyen elmozdulhat, ha megerőltetem - különösen a kemény fékezéseknél."

Lorenzo hozzátette, a Ducati eszközölt néhány változtatást, vagyis az erőteljes thaiföldi esése, melyet egy mechanikai probléma okozott, nem fog megismétlődni.

"Szerintem megértették, mi történt, és újítottak is, vagyis nem fog megismétlődni." 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lorenzo: "A 250 cc-ről könnyebb volt MotoGP-re váltani, mint átülni a Ducatihoz"
Következő cikk Dovizioso szerint a Ducati hülye lenne, ha nem venné fontolóra Marquez leigazolását

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország