Lorenzo Marquez sérüléséről nyilatkozott

A világbajnok spanyol versenyző, Jorge Lorenzo meg van róla győződve, hogy a súlyos sebesüléséből lábadozó Marc Marquez sokkal jobban tisztában lesz a MotoGP jelentette kockázatokkal, mikor visszatér a versenypályára.

Lorenzo Marquez sérüléséről nyilatkozott

Jorge Lorenzo most már a versenypálya mellől követi nyomon a MotoGP eseményeit, de az emlékek még élénken élnek benne, hogy milyen koncentrációt követel meg a sorozat a pilótáktól. A spanyol utolsó szezonjában Marc Marquez csapattársa volt a Hondánál, így közelről ismeri a sebesüléséből lábadozó világbajnokot.

Marc Marquez még a 2020-as idény első futamán, Jerezben esett nagyot, aminek következében meg kellett műteni a felkarját. Mivel a spanyol túlerőltette a törött csontját, újból meg kellett operálni, amit aztán egy harmadik beavatkozás követett év végén, mivel a gyógyulás nem olyan ütemben haladt, ahogy annak lennie kellett volna.

„Nem tudom, hogy Marquez karja valaha 100 százalékos lesz-e” – elmélkedett Lorenzo. „Kívánom, hogy így legyen miatta és a MotoGP valamennyi rajongója miatt, mivel őt a pályán látni mindig különleges.”

Még több F1 hír:

„Minden súlyos sérülésnek hatása van pszichológiai oldalról, és egy kicsit jobban felfedi a kockázatokat. Azt hiszem, hogy ebben az esetben egy érettebb Marquezt fogunk viszontlátni” – tette hozzá a spanyol.

„Mir az uralkodó bajnok, ezért ő a favorit” – tért rá a Yamaha egykori pilótája a következő idényre vonatkozó erőviszonyok elemzésére. „De 2020 kissé furcsa év volt. Az esélyesek között Mir csapattársa, Alex Rins is szerepel, de meg kell értenünk, mi történik Brivio búcsúja után. Harcban lesz még Vinales és Marquez is a címért.”

 

„Meglátjuk, hogy Quartararo megszerezte-e azt a tapasztalatot, ami kiegyensúlyozottságot ad neki, hogy ne essen el annyiszor a nehéz pillanatokban. Aztán ott vannak a Ducati versenyzői, Miller és Bagnaia is. Valentino pedig még mindig ott van, hogy harcoljon a dobogókért és a győzelmekért a 42 éve ellenére, és ez fantasztikus” – mondta Lorenzo a Corriere dello Sportnak.

Hamilton rasszista Alonso rajongókkal...


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.
megosztás
hozzászólás
A Honda gyári csapata is marad a MotoGP-ben

Előző cikk

A Honda gyári csapata is marad a MotoGP-ben

Következő cikk

Az Avintia elsőként mutatta be a 2021-es motorját és versenyzőit

Az Avintia elsőként mutatta be a 2021-es motorját és versenyzőit
Hozzászólások betöltése