Lorenzo köszöni, hogy a Honda nem tett neki keresztbe

Jorge Lorenzo nagyon hálás a Hondának, amiért egykori csapata nem akadályozta meg, hogy a 2020-as szezonban más gyártók csapatával működjön együtt a visszavonulása után.

Silvano Galbusera, Jorge Lorenzo, Yamaha Factory Racing

Silvano Galbusera, Jorge Lorenzo, Yamaha Factory Racing

Gold and Goose / Motorsport Images

A spanyol világbajnok motoros tavaly kezdte meg kétéves szerződését a Repsol Hondával, ám sorozatos sérülései és motivációja elvesztése miatt a szezon végén inkább a visszavonulást választotta. Jorge Lorenzót azonban még így is szerződés kötötte volna a Hondával idénre, de a japánok eltekintettek ettől.

Így Lorenzo megegyezhetett a Yamahával, és egykori csapata tesztversenyzői ajánlatát el is fogadta, sőt, már hivatalos teszten vissza is ülhetett a Yamahára. Amikor Lin Jarvist kérdezték arról, hogy a Lorenzóval való megegyezés után kaptak-e mérges hívásokat a Honda részéről, így válaszolt:

"Nem, de nem is értem, miért kellett volna. Mi csak Jorgéval tárgyaltunk, de a MotoGP csapatai nem is nagyon sokat beszélnek egymással" - mondta Jarvis. Lorenzo pedig utólag is nagyon hálás a Hondának az ott töltött idő alatt tapasztalt bizalomért.

"Én már többször kifejtettem a véleményem, és több interjúban is mondtam, hogy Alberto Puig csapatfőnök mindig biztosított a teljes támogatásáról a Hondában töltött évben. És ezért én nagyon hálás vagyok, meg azért, hogy nem tettek záradékot a szerződésembe, és így idén újra motorra ülhettem" - mondta Lorenzo.

Még több hír:

A Honda menedzsere így emlékszik a történtekre. "Egyszerű szempontból is tekinthetünk a dologra, hiszen nekünk kétéves szerződésünk volt. De amikor egy versenyző megkeres minket, hogy szeretné befejezni, mert a fizikai állapotáról szeretne gondoskodni, és már nem találja a motivációt, természetesen csak azt mondhatjuk, hogy rendben" - mondta Puig.

"Nem ez volt az eredeti szándékunk, kétéves szerződést kötöttünk, de amikor ilyesmi merül fel, nem lehet mást tenni. És a Honda sosem kényszerít senkit, hogy a motorral versenyezzen" - tette hozzá a Honda első embere.

"És ha pedig úgy dönt, hogy folytatni akarja, akkor a Honda csak azt mondhatja, hogy mindenki szabadon dönthet, és mi tiszteletben tartjuk ezt. Erre megvan a lehetősége, és mi örülnénk is neki" - mondta Puig Lorenzo esetleges visszatérési terveiről.


Marc Marquez még sérülten is abszolút favoritként várhatja az évet, de ez lehetőséget adhat a riválisok számára. A Honda pedig egy még versenyképesebb motort szeretne adni a párosának.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rossi már októberben tudta, hogy Quartararo leváltja jövőre
Következő cikk Bemutatta új festését az Avintia Ducati MotoGP csapat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország