Lorenzo Crutchlow-nak és Espargarónak is beszólt

A jelek szerint Jorge Lorenzo egyfelől nehezen emésztette meg, hogy a Yamaha nem hosszabbította meg a tesztpilótai szerződését, másfelől nagyon unatkozhat a már visszavonult világbajnok.

Jorge Lorenzo, Yamaha Factory Racing

Fotót készítette: MotoGP

Jorge Lorenzo a 2019-es szezon végén vonult vissza a gyári Hondától, miután az eredményei messze elmaradtak a világbajnok Marc Marquezétől. A háromszoros MotoGP világbajnok pilóta azonban nem szakadt el a sorozattól, és a Yamaha tesztpilótája lett Valentino Rossi és Maverick Vinales mellett.

A szezon előtt a Yamaha még egy jokerfutamos beugrást is ígért Lorenzónak, azonban a koronavírus-járvány végül jelentősen lecsökkentette a pályán eltöltött idejét, amit Lorenzo azzal töltött ki, hogy részt vett a spanyol Álarcos énekesben, így három év után elmondhatta, hogy ismét a top4-ben végzett egy versenysorozatban.

Lorenzo nehezen emésztette meg azt, hogy a Yamaha nem hosszabbított vele, hanem az LCR-től távozó veterán Cal Crutchlow-t igazolta le, a spanyol pilóta ezt úgy fogalmazta meg, hogy „mintha aranyat váltottak volna bronzra.”

Miután a MotoGP kirakott egy képet a hivatalos Instagram oldalára arról, hogy Crutchlow elesett a második katari tesztnapon, Lorenzo csak annyit kommentelt, hogy „én megmondtam.”

Még több F1 hír:

Crutchlowt hamar védelmébe vette a gyári Ducati versenyzője, Jack Miller, aki azt válaszolta, hogy „mi lenne, ha végre felnőnél, haver. Ne viselkedj már úgy, mint egy gyerek”, míg az Aprilia pilótája, Aleix Espargaro azt írta, hogy „inkább vagyok jó ember, mint bajnok, szeretünk, Cal.”

Aleix ezen kívül megosztotta Lorenzo egyik szavazását, amikor azt kérdezte Twitteren a követőitől, hogy érdekelné-e őket a véleménye a MotoGP tesztjével kapcsolatban, amin az emberek többsége a „nem” opciót választotta, erre válaszul Lorenzo megosztotta Espargaro Wikipédia oldalát arról, hogy még nem volt győzelme karrierje során, és kijelentette, hogy „csoda, hogy még mindig a MotoGP-ben vagy.”

Crutchlow tapasztalatait Rossi is nagyon értékesnek tartja.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Rossi: akármit is próbáltunk, nincs tapadás a Yamahán
Következő cikk Morbidellit „meglepte”, hogy ő is kapott fejlesztéseket a Yamahától

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország