Lorenzo bízik benne, hogy a Honda rá is figyel

Jorge Lorenzo szerint a Honda figyelembe fogja venni az ő meglátásait is a 2020-as motor fejlesztése kapcsán, annak ellenére, hogy a spanyol klasszis nagyon elmarad az elvárásoktól.

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Gold and Goose / Motorsport Images

Jorge Lorenzo számára az idei MotoGP-évad nagy csalódás, a világbajnok motorversenyző a címvédő istállóhoz igazolt, de közel sem képes arra a tempóra, mint szintén világbajnok csapattársa, Marc Marquez. A kiváló versenyző ráadásul az elmúlt egy évben több komolyabb sérülést is elszenvedett, legutóbb csigolyatörés miatt kellett kihagynia négy futamot. A sérüléséből felépült Lorenzo azonban visszatérése után sem talált magára, sőt, legutóbb még pontot sem szerzett, és mindössze egy versenyzőt tudott maga mögött tartani.

Lorenzo ugyanakkor már korábban kijelentette, hogy a problémák ellenére nem futamodik meg, nem választja Johann Zarco útját, kitart a Honda mellett. Ugyanakkor az eredmények tükrében már az sem lenne meglepő, ha a japán gyári csapat érezné úgy, hogy a Lorenzóval való együttműködés nem gyümölcsöző, ám a spanyol szerint szó sincs róla, hogy a Honda ne számítana rá.

Még több hír:

"Minden, amin a nyáron dolgoztunk a mugellói teszteken, az jelenleg is aktuális, és a jövő évi motorra is vonatkozik. Most ezen dolgoznak, de amíg ki nem próbálom a motort, addig nem derül ki. Beszéltem Tekao Yokoyamával, világos, hogy még több erőt akarunk, és hogy vannak gondok a új motorral a kanyarokban. De Marc képes előnyt kovácsolni az új motorból anélkül, hogy sokat vesztene a kanyarokban. De amikor én kipróbáltam az új motort Jerezben, én éreztem valamit a kanyarokban, én jeleztem a mérnököknek, de talán túl későn. És most ezzel kell versenyezzünk" - mondta Lorenzo az idei motor kapcsán.

"A Honda keményen dolgozik, hogy megtartsa az előnyét, ez egy nagy különbség a tavalyi motorhoz hasonlítva, de ezzel más fajta gondok merültek fel" - mondta Lorenzo, aki nem tagadja, hogy Marquez befolyása nagyobb a fejlesztésekre, de úgy érzi, hogy ez "normális", mert a csapattárs az, aki előnyt tud kovácsolni az idei motorból.

"Igaz, hogy a motor Marc megérkezése óta követi a versenyzőt, és Marcnak egy nagyon különleges versenyzői stílusa van, nagyon agresszív vezetési stílusa, és a motor az igényeit szolgálja ki. Egy simulékonyabb versenyzőnek más lenne a helyzete, de a Honda leggyorsabb versenyzőt követi, és ez normális" - mondta Lorenzo, aki így is bízik benne, hogy a Honda rá is figyel. "A Honda egy nagy gyár, amely képes lehet mind a két versenyzőjének igényeit kielégíteni. Remélem, hogy ez így fog történni a jövő évi fejlesztések kapcsán."


Ez az eset még a 2011-es Szingapúri Nagydíj ideje alatt történt a JK Racing Asia szériában, ahol egy kerék a kerék elleni kontakt után a pilóta igen keményen csapódott neki a falnak. Szerencsére nem történt súlyos sérülés.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk KTM: Zarco túl nagy nyomást helyezett magára
Következő cikk Pedrosa jobban teljesít, mint a KTM várta

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország