Lorenzo Ausztráliában is keresi, amit Japánban megtalált

Jorge Lorenzo továbbra is állítja, hogy a motegi versenyen végre jobban érezte magát a Hondán, amellyel így sem szerzett pontot, a spanyol abban bízik, hogy a tapasztaltak Phillip Islanden is visszatérnek.

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Jorge Lorenzo világbajnoki címekkel felvértezve érkezett a legerősebb istállóhoz, ennek ellenére katasztrofális idénye van. A sorozatos sérülésekkel bajlódó spanyol az elmúlt tíz versenyen négy pontot gyűjtött, és ez annak fényében is nagyon kevés, hogy csigolyatörése miatt négy versenyen sem állhatott rajthoz.

Ugyanakkor visszatérése után sem remekel, két 14. helyezést követően az elmúlt három futamon nem szerzett pontot, és bár tény, hogy a Japán Nagydíjon már a pontszerzésért harcolt, ez akkor is kevés. Ugyanakkor a motegi versenyen Lorenzo érzett előrelépést, legalábbis jobban érezte magát a motoron, és elmondása szerint súlyos sérülése után először volt ismét 100 százalékos állapotban.

 

Éppen ezért a spanyol most azt tervezi, hogy a Japánban használt beállítás mellett egy régebbi borítással indul, hogy még többet tudjon kiaknázni a tapasztalt fejlődésből. "Úgy érkezem a Phillip Island-i versenyre, hogy azt várom, hogy amit Japánban felfedeztünk, azt itt is tudjuk majd használni, még ha ez egy nagyon más pálya is. Tavaly nem tudtam itt versenyezni, ezért is várom nagyon a versenyt. Ez egy különleges helyszín, ahonnan jók az emlékeim, dobogós helyezések mellett győztem is" - mondta Lorenzo, aki tavaly év végén sérülés miatt nem állhatott rajthoz az ausztrál viadalon.

Ugyanakkor Lorenzónak vegyes emlékei lehetnek a Phillip Island-i pályáról, ahol 2013-ban nyerni tudott, ám 2011-ben nagyon csúnya sérülést szenvedett el itt. Idén azonban már előre sejteni lehet, hogy nem lesz könnyű dolga a MotoGP mezőnyének az ausztrál versenyen, az időjárás-jelentések nem sok jóval kecsegtetnek. "Figyelni kell az időjárásra, mert ezen nagyon sok fog múlni" - jelentette ki Lorenzo.


Max Verstappen kipróbálhatott egy legendás darabot, a 1,5 literes V12-es motorral ellátott a Honda RA272 F1 volánjánál ízelítőt kaphatott a fiatal holland az aranykorszak hangulatából.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Quartararo kiaknázná a bizalmat az első győzelemért
Következő cikk Binder lesz Espargaro csapattársa a KTM-nél jövőre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország