Lorenzo: a Yamaha nem „veszteget” el engem a kevés MotoGP-teszttel

A háromszoros MotoGP-világbajnok, Jorge Lorenzo elmondta, hogy a Yamaha egyáltalán nem „vesztegeti” el az ő tehetségét tesztversenyzőként azzal, hogy idén csak kevés kilométert tehetett meg az M1-es motorral.

Jorge Lorenzo, Yamaha Factory Racing

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Miután 2019 végén a Honda gyári csapatánál eltöltött egyetlen kemény év után úgy döntött, hogy visszavonul a versenyzéstől, Lorenzo a télen visszatért a Yamahához mint hivatalos tesztversenyző.

Ezt a lépést örömmel fogadták a gyári versenyzők, de Lorenzo eddig mindössze két tesztnapot teljesített az M1-en 2020-ban, ma azonban a harmadikat is letudta a MotoGP első tesztjén a portugáliai Algarve versenypályán.

Miután Valentino Rosso és Fabio Quartararo is megkérdőjelezte a kevés tesztet még a múlt hónapban, a Yamaha megjegyezte, hogy a koronavírus-járvány nehézzé tette a Japán bázissal rendelkező tesztcsapatának, hogy eljussanak Európába és bármilyen programot fussanak Lorenzóval.

Lorenzo is úgy hiszi, hogy a kevés tesztnapja mindössze a COVID-19-nek köszönhető, és elmondta, hogy „nem lenne logikus” azt gondolni, hogy a Yamaha direkt nem használja őt ki rendesen a tesztelésre.

Még több F1 hír:

„Szeretném azt hinni, és hiszem is, hogy megpróbálták a lehető legtöbb tesztet megszervezni, csak a járvány miatti körülmények ezt nem tették lehetővé” – válaszolta Lorenzo a Motorsport.com-nak, amikor arról kérdezték, hogy úgy érzi-e, hogy a Yamaha csak elvesztegeti őt.

„Persze, a COVID nélkül szerintem biztos meglett volna a 15-16 nap, amit terveztünk eredetileg. Egyébként nem, nem hinném, hogy elvesztegetnek engem, főleg nem direkt, mivel gazdaságilag megnézve a gyár többet költ a tesztekre.”

„Szóval nem logikus így gondolkodni. Tényleg úgy vélem, hogy a járvány miatt kialakult körülmények nem segítették a csapatot a tesztelésben” – hangsúlyozta ismét véleményét a spanyol.

Lorenzo két napot ment a 2019-es Yamahával Sepangban még februárban a bejáratás és az első hivatalos szezon előtti teszt során. Eredetileg úgy volt, hogy először majd most hétvégén vezetheti majd a 2020-as M1-est az Algarve-ban megrendezésre kerülő teszten, a Yamahának viszont nem sikerült időben összeraknia egy motort, emiatt pedig ismét a tavalyi géppel lesz kénytelen körözni.

Jorge Lorenzo, Yamaha Factory Racing

Jorge Lorenzo, Yamaha Factory Racing

Fotó készítője: Gold and Goose / Motorsport Images

„Beszéltem Massimóval [a Yamaha csapatmenedzsere] néhány napja vagy hete, és azt mondta, hogy itt lesz a 2020-as motor. Bementem a bokszba, és csak a 2019-es motor volt ott, majd mondták nekem, hogy nem volt idejük felkészíteni a 2020-as kétkerekűt.”

„Nem álltak készen rá. Kár, hogy nincs itt ugyanaz a motor, mint amivel a pilóták is mennek, de gondolom, hogy mindent megpróbáltak, csak nem sikerült nekik. Szóval azzal kell beérnünk, amink van.”

Mind a hat gyártó tesztversenyzői mellett a jelenlegi mezőnyből 13 motoros is ott lesz majd a mai napon Portimaoban, és sorozatgyártású utcai motorokkal fognak majd menni, hogy megismerkedhessenek az aszfaltcsíkkal a novemberi szezonzáró előtt.

Horner azon tűnődött, hogy mit ihatott Eddie Jordan...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Quartararo nem gondol egyelőre Vinales legyőzésére
Következő cikk Marini megúszta a komolyabb sérülést a brutális bukása után (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország