Lorenzo a Hondától vonulna vissza

A háromszoros MotoGP-bajnok, Jorge Lorenzo a premier kategóriás motorversenyzői karrierét a Hondánál fejezné be - persze csakis az eredmények függvényében.

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Repsol Media

A 31 éves spanyol, aki a Yamahával és a Ducatival versenyzett a MotoGP-ben, 2019-ben könnyen helyet sem találhatott volna magának a mezőnyben, hiszen a Ducati nem igazán szeretett volna hosszabbítani vele. 

Azóta beismerte, közel került a "visszavonuláshoz" is, majd nagy meglepetésre a Honda leigazolta őt Marc Marquez mellé. A héten a Sky Italiának adott interjút, melyben kifejtette, a ducatis időket már maga mögött hagyta.

"Sosem adtam fel, még a nehéz időkben is mindig folytattam a munkát." - mondta a spanyol - "Aztán jött egy esély a Hondánál, melynek köszönhetően a 2018-as szezon boldog véget ért."

"Nem mondom, hogy a Hondánál szeretném befejezni a karrierem, de talán ők lesznek az utolsó csapatom. Az eredmények majd eldöntik, de ez a szándékom. A Ducatira többé nem is gondolok. Tudom, hogyha szeretem a motort, és jókor vagyok jó helyen, akkor az élen is végezhetünk."

További híreink:

A Marquez-Lorenzo párosítás, akik 2012 óta minden bajnoki címet bezsebeltek a MotoGP-ben, a Repsol Hondánál egyértelműen álomcsapatként van számon tartva. Lorenzónak ezzel nincs is gondja, és úgy érzi, a Marquezzal elért motogp-s statisztikáik nem tükrözik a helyüket a sport történelmében. 

"A számok tükrében egyértelmű, hogy a MotoGP történetének egyik legerősebb versenyzői párosa vagyunk." - folytatta Lorenzo - "Néha sok bajnoki címet nyerhetsz, hiszen a rivalizálás nem olyan magas... azonban a tempó és a nyers tehetség szempontjából még erősebbek vagyunk, mint amit a számok mutatnak. Ez a valóság."

Lorenzo kihagyta az első sepangi téli tesztet, ugyanis a téli szünetben eltört a sajkacsontja, így jelenleg is ebből lábadozik. A Motorsport.com úgy tudja, Lorenzo "100%-osan biztos benne", hogy részt tud majd venni a katari teszten, és a felépülése "jobban halad, mint arra számítottak". 

Marc Márquez, Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Marc Márquez, Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Fotó készítője: Repsol Media

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sepangi tesztértékelő: A Yamaha megindult, a Ducati egy űrrakéta
Következő cikk Rossi holnap tölti be a 40-et: "Még mindig a tizedik címről álmodozom"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország