Lorenzo a Honda beállításaiig még nem jutott, de így is elégedett

Jorge Lorenzo Katarban próbálhatta ki először a Repsol Honda 2019-es motorját, vagyis a spanyol egyelőre még csak szokja az alapokat, de a három tesztnap alatt így is hatalmas fejlődést könyvelhetett el.

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team.

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Jorge Lorenzo nagyon elégedett a három katari tesztnapjával, hiszen a bajnok úgy véli, lépésről lépésre fejlődni tudott, csakhogy a finomhangolásra még nem jutott idő.

"Egyelőre a beállításokon még nem dolgoztunk, és ez lesz majd az a pont, amivel komolyabban is előre tudunk lépni. Hétfőn azonban így is versenyképesek lehettünk, és nagyon közel kerültünk a leggyorsabbhoz. Kifejezetten elégedett vagyok, hiszen ez mutatja, mekkora bennünk a potenciál, és ha folytatjuk a munkát, akkor nagyon magasra juthatunk."

További híreink:

"Sok munka áll még előttem, hiszen hivatalos Honda-versenyzőként csak három napot töltöttem. Valenciában és Jerezben nem voltam elég fitt, és ez rég is volt, vagyis nem állt a rendelkezésünkre elég idő, hogy elkészüljünk az első versenyre, de az utolsó napon egy komoly lépést tettünk meg előre, vagyis szerintem ha elég fitt leszek, akkor kicsit jobb is lehetek, és még többet is fejlődhetünk."

"A teszt végén estem egy nagyobbat, hiszen a hőmérséklet komolyan visszaesett, nagy volt a páratartalom és a hideg miatt többen is buktak. Ezért is fontos, hogy átbeszéljük a katari verseny menetrendjét, mert ha korábbra tennénk, akkor a versenyzők nagyobb biztonságban lennének."

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Fotó készítője: Gold and Goose / LAT Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rossi és Vinales szerint a Yamahának van hova fejlődni a versenytempó terén
Következő cikk Dovizioso: Minden motor erősnek tűnt a "furcsa" katari teszten

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország