Lorenzo a Ducati fizikális kihívásai miatt lassul le

Jorge Lorenzo egyszerűen elveszti az energiáját a Ducati 2018-as motorján a gép ergonómiája miatt - a Francia Nagydíjon is emiatt esett vissza.

Jorge Lorenzo, Ducati Team

Jorge Lorenzo, Ducati Team

Gold and Goose / Motorsport Images

Jorge Lorenzo, Ducati Team
Jorge Lorenzo, Ducati Team
Jorge Lorenzo, Ducati Team
Jorge Lorenzo, Ducati Team
Jorge Lorenzo, Ducati Team,
Jorge Lorenzo, Ducati Team
Jorge Lorenzo, Ducati Team

Lorenzo a Francia Nagydíj rajtjánál kilőtt a második sorból, és kilenc körön keresztül vezette is a versenyt. Azonban nem tudott elszakadni riválisaitól, elkezdett lassulni, és vissza is esett néhány pozíciót, míg végül a 27 körös versenyt a hatodik helyen fejezte be. 

"Alapvetően ma az volt a legnagyobb problémám, hogy fizikálisan nem voltam elég jó állapotban, egyszerűen nincs bennem annyi, hogy az állóképességem kitartson az egész versenyen át." - mondta Lorenzo. 

"A kezdetek óta ettől szenvedek, és az olyan pályákon, mint Austin vagy Le Mans, ahol sok kemény fékezési zóna van, egy kicsit jobban is szenvedek."

"Ezzel a motorral nem is találtuk meg a megoldást, hiszen a tavalyi motor más volt, és a korábbi motor ergonómiájával kevesebbet szenvedtem."

A spanyol úgy érzi, tovább is távol tudta volna tartani a riválisait, ha fizikálisan nem kezdett volna olyan hamar szenvedni.

"Jól tudunk fékezni, nagyon agresszívan fékezek, az elején nagyon erősen, és jól tudunk kigyorsítani is, illetve a kanyar kijáratánál is jól tudok továbbhaladni." - folytatta.

"Azonban minden körben egy kicsit nehezebb megtartani a kanyarsebességet, vagyis le kell lassítanom, hogy bekanyarodjak a motorral, és a riválisaim fokozatosan közelebb értek hozzám, vagyis a végén megelőztek."

"Ezen meg kell próbálnunk javítani - persze, ha itt előrelépünk, akkor nehezebb lesz a többieknek utolérni engem."

"Ha pedig még a motor ergonómiáján is javítani tudunk, akkor tovább kitarthat az energiám, akár a verseny végéig is, frissebben tudok majd gondolkodni, és motorozni, sőt még támadni is tudok, ha megelőznek - vagy nem?"

Lorenzo külön kiemelte, hogy nem a fizikális állapotával van a gond, és a probléma nem az edzéstervében gyökerezik, hanem az üzemanyagtank alakjában. 

"Keményebben edzek, mint eddig bármikor, erősebb vagyok, mint valaha, és bármit megteszek, amivel jobb lehetek - sokkal jobb is vagyok, mint két-három éve voltam. Ez az ergonómia kérdése."

"Ennek a motornak kisebb és rövidebb az üzemanyagtankja, előrébb helyezkedik el. Sokkal nagyobb kihívást jelent a karoknak, mint a tavalyi motor, szóval meg kell találnunk a megoldást."

A spanyol szerint a Ducatinak mindezen problémával a hét közepi barcelonai teszten meg kell birkózni. 

"Montmelóban több dolgot is kipróbálunk, ami megoldhatja a problémát, mert több energiával szerintem gyorsabb is lehetnék, és közelebb kerülhetnék a győzteshez."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Crutchlow beszámolt a le mans-i kórházban átélt megpróbáltatásairól
Következő cikk Lorenzo 2019-ben szatellit Yamahára válthat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország