Lorenzo a Cseh Nagydíj utolsó 10 körében nyerné meg a versenyt

Jorge Lorenzo elismerte, hogy a Cseh Nagydíj időmérő edzésén taktikai hibát vétettek, amikor az utolsó gyors körénél nem az első kemény keverékkel próbálkoztak. Holnapra tanulnak az elkövetett hibából.

Jorge Lorenzo, Ducati Team, Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Jorge Lorenzo szerint alapjába véve nem volt rossz a Cseh Nagydíj időmérője, csak a második gyorskörénél taktikai hibát vétettek. 

"Úgy tűnik, hogy általánosságban az első körön vagyok nagyon gyors, jobban érzem az abroncsokat, mint a többiek. Általában a második próbálkozásra is javulni szoktam, de ez alkalommal nem sokat tudtam előrelépni, csak egy kicsit, és ez nem is bizonyult elégnek az első sorhoz. Elsőre négy tizedmásodperces előnyt hoztam össze, míg második nekifutásra nem tudtam előrelépni, miközben a TOP 10-nek sikerült fél másodperccel, sőt egy másodperccel is javulni. Komolyan előreléptek, míg én nem mentem jó időt, a második körnél nem is tettem fel a kemény elsőt. Talán ezzel hibáztunk, mert bizonyos fékezési zónákban ilyen hőmérsékletnél a kemény első stabilabb lehetett volna."

Így is lehet esélyed a győzelemre? 

"A győzelem még mindig nyitott, Marquez nagyon erős, de ma közelebb kerültünk hozzá. Dovinak jó a tempója a használt abroncsokon, és Valentino is nagyon erős. Több versenyzőnek is komoly esélye lehet a győzelemre. Úgy tűnik, Marquez a Hondával kevésbé esett vissza, de holnap magasabb hőmérséklettel és más körülményekkel minden lehetséges. Mindenkinek ott van még a bemelegítés, ha más beállítást választana."

A versenyen akkor felkerül a kemény első? 

"Igen, most a kemény első nem megy rosszul. Néhány fékezésnél kicsit erős, de általánosságban meg tudok birkózni vele. Valószínűleg ezt választom, mert nincs nagyon más választásom, lévén, hogy a lágy és a közepes szemcsésedik ezen a pályán. A kemény marad, míg Ausztriában reméljük, hogy a lágyabbakat is használhatjuk."

Mit gondolsz a versenytempódról? 

"Mindig azon dolgozom, hogy használt abroncsokon gyorsabb lehessek. Néhány edzésen direkt használt abroncsokkal mentünk. Azonban mindenki annyira visszaesik, beleértve engem is, hogy a tapasztalatomra és néhány apróságra lesz szükségem - holnap így jobb helyzetbe kerülhetek az utolsó 10 körre."

További híreink:

 Mit gondolsz Vinales és Forcada együttműködésének lezárásáról? 

"Szerintem Alberto Puig elmondta, hogy a döntés többé-kevésbé megszületett arról, ki lesz jövőre a versenymérnököm. A csapat dönti el, hogy kik dolgoznak velem. Nem sok beleszólásom van. Sajnálom Forcadát, mert egy nagyszerű mérnök, sok bajnokságot nyertünk együtt, nagyon tapasztalt és különösen jó a felfüggesztés terén. A legjobbakat kívánom neki, vagyis hogy egy jó csapatnál el tudjon helyezkedni."

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Dovi és Rossi is kételkedik a versenytempójában a Cseh GP-n
Következő cikk Dovizioso: A köridőmnek jobban örülök, mint a pole pozíciómnak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország