Törölték a Japán Nagydíjat a MotoGP-ben!

A Brit és az Ausztrál Nagydíj törlése után nem kellett sokat várni a következő MotoGP-futam törlésére sem: a Japán Nagydíj sem kerül idén megrendezésre, mivel a Dorna Sports az Európán kívüli futamokat november közepe utánra akarja időzíteni, erre pedig Japánnál nem volt lehetőség.

Mika Kallio, Red Bull KTM Factory Racing

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Ma reggel jelent meg egy közlemény arról, hogy törlik a 2020-as MotoGP-naptárból a Japán Nagydíjat. Erről közösen a FIM, az IRTA és a Dorna Sports számolt be. A koronavírus-járvány következtében kell törölni ezt az eseményt is, ami eredetileg október 16. és 18. között került volna megrendezésre a Twin Ring Motegi-pályán.

A közleményben kiemelték a Japán helyszín fontosságát a MotoGP-ben, hiszen a Honda, a Yamaha és a Suzuki is japán gyártó, ennek megfelelően sokan rajonganak a motorversenyzés királykategóriájáért az országban.

Az ikonikus Twin Ring Motegi-pálya már 1999 óta ott van a naptárban, a FIM, az IRTA és a Dorna Sports pedig reméli, hogy 2021-ben visszatérhetnek a helyszínre, ahol a rendezők szerint a legelhivatottabb és leglojálisabb szurkolók vannak.

További híreink:

Kaoru Tanaka, a Mobilityland Corporation elnöke így nyilatkozott:

„A Mobilityland készült arra, hogy megtartsa a MotoGP Japán Nagydíját, azonban a szituáció Japánban és Európában is megjósolhatatlan, és a várakozások szerint be fogják tiltani a nemzetközi utazást. Ennek eredményeként beszéltünk a Dornával, a sorozat menedzselő szervével, és megállapodtunk abban, hogy nincs más választásunk, minthogy töröljük a Japán Nagydíjat azért, hogy teljesíteni lehessen a szezont.”

„Megértjük, hogy emiatt nagyon csalódottak a szurkolóink, ahogy minden hozzánk kötődő fél is. Köszönjük a megértést!”

Carmelo Ezpeleta, a Dorna Sports vezérigazgatója pedig ezt mondta:

Maverick Vinales, Yamaha Factory Racing

Maverick Vinales, Yamaha Factory Racing

Fotó készítője: Gold and Goose / Motorsport Images

„Nagy szomorúsággal jelentjük be a Motul Japán Nagydíj törlését a nagyon egyedi Motegi-pályán, ami azt jelenti, hogy 1986 óta először nem lesz ott a Japán Nagydíj a versenynaptárunkban.”

„A MotoGP-család nagyon keményen dolgozik azon, hogy újra tudjuk indítani a szezont és annyi eseményt tartsunk meg, amennyit csak lehetséges, mindezt pedig annyira biztonságosan tegyük meg, amennyire csak lehetséges. Ennek értelmében a FIM, a Dorna, az IMSA és az MSMA megegyezett abban, hogy november közepéig a MotoGP Európában fog maradni, és próbálunk minél több európai MotoGP-eseményt szervezni.”

„Ennek megfelelően a tengerentúli események, ha erre van lehetőség, akkor november közepe utánra lesznek időzítve, ami a Japán Nagydíj számára egy túl kései időpont lett volna. Ezért úgy döntöttünk a Mobilitylanddel, hogy a Motul Japán Nagydíjat nem fogjuk tudni megtartani 2020-ban. Nagyon hálás vagyok a Mobilitylandnek a MotoGP-nek biztosított támogatása miatt.”

„A Dorna részéről pedig szeretnék köszönetet mondani minden szurkolónak a megértéséért és a türelméért, miközben arra várunk, hogy javuljon a helyzet. Nagyon várjuk, hogy jövőre visszatérhessünk Motegibe.”


Sorozatunk következő részében a magyar versenypályát nézhetitek meg fordított vonalvezetéssel, ami ugyancsak egy érdekes kihívást jelenthetne a versenyzőknek és a csapatoknak a részben eltérő beállításokkal.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lorenzo nyerte a MotoGP virtuális versenyét Silverstone-ban!
Következő cikk Hamarosan az Aprilia is elkezd tesztelni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország