A Hondánál tisztában vannak vele, hogy "felejthető" évük volt

A Honda gyári MotoGP-csapatát irányító Alberto Puig elmondta, keményen dolgoznak a megoldásokon, de a bajnokság jelenlegi tempóját nehéz felvenni.

Joan Mir, Repsol Honda Team

Az Aprilia, a KTM és különösen a Ducati a MotoGP szintjét rendesen feltornázta az előző két szezonban, ezért az olyan gyártók, mint a Honda, akik nem tudtak elég erős motort adni például Marc Marqueznek a bajnokságért folyó küzdelemhez, nagyon nehéz lett a dolga.

A Honda végül az ötödik helyen végzett az osztályban a gyártók között 2023-ban, Puig pedig elismerte, ezek nem elég jó eredmények. A MotoGP.comnak értékelt: „Nem volt túl jó év, ez nyilvánvaló, elég felejthető volt. Nem találtuk meg a számításainkat. Portugáliában jól indult a pole pozíciókkal Marctól, de jött a bukás és a sérülések, Joan pedig próbálta megérteni a motort.”

„Elég komoly hullámvasút volt, amiben igazság szerint sokkal többet voltunk padlón. Voltak rendben lévő eredményeink, például Indiában és Japánban. Szerencsére Japánban Marc a dobogóra tudott állni, de a csapat szempontjából a Repsol Hondának nem volt jó éve.”

Puig ezután arról beszélt, hogy a riválisaik fejlesztései is közrejátszottak benne, hogy a Honda nehezen tudott versenyképes csomagot találni 2023-ban: „Nem tudtunk olyan lépést tenni, ami ebben az osztályban megfelelő lenne. A versenytársaink azonban igen és továbbra is haladnak, miközben mi a gyenge pontjainkat kutatjuk, nagyon nehéz elérni a céljainkat.”

„A motorunk nem elég versenyképes, ez egyértelmű. Változtatnunk kell és más megközelítést alkalmazni. Japánban újraszervezés folyik és nem csak a személyzetet illetően, hanem az autó fejlesztésének a metódusai is megújulnak.”

Christian Horner mindeközben elmondta, mely későbbi Forma-1-es pilóta mellett ébredt rá, hogy ez a sorozat nem neki való.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Quartararo szerint „nem helyes”, amit idén a MotoGP csinált
Következő cikk Alex Marqueznek "hasznot kell húznia" abból, hogy a bátyja a Gresinihez szerződött

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország