Hivatalos: Jorge Lorenzo visszatér a Yamahához, és újra motorra ül

A nemrég visszavonult világbajnok nem sokáig lesz munka nélkül, hiszen megállapodást kötött a korábbi csapatával, melynek a tesztversenyzője lesz. Jorge Lorenzo újra motorra pattanhat, és a legújabb fejlesztésekkel körözgethet.

Jorge Lorenzo, Yamaha Factory Racing

Fotót készítette: Yamaha MotoGP

Jorge Lorenzo tavaly év végén jelentette be a visszavonulását, ami már egy ideje a levegőben lógott. A spanyolnak nem volt más választása, hiszen a balesetei és a súlyosabb sérülései után messze nem volt meg a tempója, ami lehetséges, hogy inkább annak volt köszönhető, hogy nem feküdt neki a motor.

Még több F1 hír:

Lorenzo mindhárom címét a Yamahával húzta be a MotoGP-ben, akiknek a színeiben 2008-ban mutatkozhatott be. Majdnem 10 éven át húzta a japánoknak, amikor úgy döntött, hogy a Ducatihoz szerződik. Jorge nagyon szerette volna, ha az olaszokkal is felér a csúcsra, de az egykori csapattársához, Valentino Rossihoz hasonlóan nem járt sikerrel.

Lorenzo sokat küszködött Ducatin, és amikor már ismét jó formába lendült, a vezetőség úgy döntött, nem hosszabbít vele. Ezután jött az utolsó nagy lehetősége, a gyári Honda, ahol Marc Marquez mellett kellett volna teljesítenie, de gyakorlatilag kategóriakülönbség volt közöttük.

A lapunk már beszámolt arról, hogy Lorenzo a Yamaha tesztversenyzője lehet, ami most meg is történt. A felek megállapodtak egymással, így a spanyol világbajnok visszatér a korábbi sikerei színhelyére, és fontos teszteket fog végezni a gyártónak, ahol pedig Rossi jövője vált kérdésessé, miután hivatalosan is bejelentették, hogy a gyári csapat 2021-től a Quartararo-Vinales duóval versenyez.

Ezzel Lorenzo Dani Pedrosa és Casey Stoner példáját követi, akik a távozásuk után tesztversenyzők lettek. Lorenzo mellett a japán márka Kohta Nozane és Katsuyuki Nakasuga szakértelmére is számít. A világbajnok szorosan együtt fog működni Rossi korábbi csapatának vezetőjével, Silvano Galbuserával.

Jorge Lorenzo and Alex Crivillé

Jorge Lorenzo and Alex Crivillé

Fotó készítője: Repsol Media

Lorenzo hamar munkába áll, mivel részt fog venni a február 2. és 4. között megrendezésre kerülő sepangi shakedown eseményen. „Nagyon örülök annak a döntésnek, hogy csatlakozom a Yamaha gyári tesztcsapatához. Mindig is a tervem része volt, hogy a MotoGP-ben maradok, és visszatérek a paddockba. Azt hiszem, ez egy megfelelő szerep számomra.”

„Jól ismerem a csapatot, és az M1-et. A Yamaha igencsak fekszik a stílusomnak, és nagyon érdekes lesz újra megismerkedni a „régi” motorral. Ez a visszatérés jó emlékeket hoz magával. Sok dobogós helyezést és győzelmet szereztünk, valamint három alkalommal megnyertük a bajnokságot, így tudjuk, hogy hol vannak az erősségeink.”

„Szeretnék köszönetet mondani a Yamahának a lehetőségért, mert ez lehetővé teszi számomra, hogy azt csináljam, amit szeretek: motorozni, miközben nyugodtabb életet élhetek, mint az előző években. Nagyon motivált vagyok, hogy ezt a munkát végezzem, és alig várom már az indulást.”

„Minden tőlem telhetőt meg akarok tenni a Yamaha jövője érdekében, és remélem, hogy a tapasztalataim hasznosak lesznek a mérnökök és a versenyzők számára, hogy visszaszerezzék a címet a márkának.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: Quartararo a gyári Yamahánál 2021-től!
Következő cikk Marquez a vállműtéte után újra motorra ült (képek)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország