MotoGP Repsol Honda Team launch

Itt a Repsol Honda 2024-es motorja!

Ma délelőtt bemutatták a Repsol Honda 2024-es MotoGP-motorját, miközben a csapatnál több változás is történt 2023-ról 2024-re.

Repsol Honda Team RC213V livery

A Repsol Honda csapatánál jelentős változások történtek a 2023-as évhez képest, hiszen idén már nem náluk, hanem a Gresini Ducatinál versenyez Marc Marquez, akinek a helyére Luca Marini érkezett, míg Joan Mir maradt a csapatnál.

További változás, hogy a spanyol klasszis távozása miatt a Repsol is kevésbé kiemelt helyen fog szerepelni a motoron, hiszen egy záradékot érvényesítve idén kevesebb pénzzel járulnak hozzá a csapat működéséhez, és vélhetően nem sokáig maradnak már egymás mellett a felek.

Még több hír:

Emellett a mai bemutatón kiderült, hogy a Repsol festése is megváltozik az idei szezonra, a narancssárga szín mellett a kék és a piros is hangsúlyos lett. Az érdekes fényezést alább tudjátok megtekinteni.

A héten még az LCR Honda és a gyári Aprilia jelentkezik bemutatóval, az LCR csütörtökön, az olasz márka vasárnap fogja megmutatni az új motorját.

Eközben a Libertynek egyértelmű a véleménye Horner ügyéről, míg Brundle szerint példát lehet venni az Aston Martinról.

Watch: Beindították a Ferrari 2024-es F1-es autóját

Joan Mir, Luca Marini, Repsol Honda csapat
Joan Mir, Luca Marini, Repsol Honda csapat
Joan Mir, Luca Marini, Repsol Honda csapat
Joan Mir, Luca Marini, Repsol Honda csapat
Joan Mir, Luca Marini, Repsol Honda csapat
Joan Mir, Luca Marini, Repsol Honda csapat
Joan Mir, Luca Marini, Repsol Honda csapat
Joan Mir, Repsol Honda Team
Joan Mir, Repsol Honda Team
Joan Mir, Repsol Honda Team
Luca Marini, Repsol Honda Team
Luca Marini, Repsol Honda Team
Luca Marini, Repsol Honda Team
Luca Marini, Repsol Honda Team
Repsol Honda Team RC213V festés
Joan Mir kerékpárja, Repsol Honda Team
Luca Marini kerékpárja, Repsol Honda Team
Repsol Honda Team RC213V festés
Repsol Honda Team RC213V festés
Repsol Honda Team RC213V festés
Joan Mir, Luca Marini, Repsol Honda csapat
Joan Mir, Luca Marini, Repsol Honda csapat
Joan Mir, Luca Marini, Repsol Honda csapat
Joan Mir, Luca Marini, Repsol Honda csapat
Repsol Honda Team RC213V festés
Joan Mir, Luca Marini, Repsol Honda csapat
Joan Mir, Repsol Honda Team
Joan Mir, Repsol Honda Team
Joan Mir, Repsol Honda Team
Joan Mir, Repsol Honda Team
Joan Mir, Repsol Honda Team
Joan Mir, Repsol Honda Team
Joan Mir, Repsol Honda Team
Joan Mir, Repsol Honda Team
Joan Mir, Repsol Honda Team
Luca Marini, Repsol Honda Team
Luca Marini, Repsol Honda Team
Luca Marini, Repsol Honda Team
Luca Marini, Repsol Honda Team
Luca Marini, Repsol Honda Team
Luca Marini, Repsol Honda Team
Luca Marini, Repsol Honda Team
Luca Marini, Repsol Honda Team
Joan Mir, Repsol Honda Team
Joan Mir, Repsol Honda Team
Joan Mir, Repsol Honda Team
Joan Mir, Repsol Honda Team
Luca Marini, Repsol Honda Team
Luca Marini, Repsol Honda Team
Luca Marini, Repsol Honda Team
50

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Quartararo: már most többet beszélgettem Rinsszel, mint Morbidellivel négy szezon alatt
Következő cikk Quartararo már a többi gyártóval „flörtöl” a jövője kapcsán

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország