Így néz ki jelenleg a MotoGP frissített versenynaptára

A MotoGP kiadta a frissített 2020-as versenynaptárát, melyet a koronavírus járvány miatt kellett módosítania a sorozatnak. A katari és thaiföldi futamok eltörlésével az Egyesült Államokban lesz az évadnyitó.

Tito Rabat, Avintia Racing, Jack Miller, Pramac Racing

Gold and Goose / Motorsport Images

A Katari Kormányzat által kiadott karantén szabályok, melyek az Olaszországból érkezőkre vonatkoznak, arra kényszerítette a Dorna Sportot, hogy törölje az évadnyitó Katari Nagydíjat. A Moto2 és Moto3 katari futamai meg lesznek tartva, mert mindkét sorozat már az országban volt az előszezoni tesztek miatt.

Thaiföldön a nagy tömegrendezvényekre vonatkozó tiltás életbe lépése miatt kellet elhalasztani a futamot, de új időpontot találtak a versenynek, amelyet így október 4-én fognak megtartani.

A Thaiföldi Nagydíj költözése miatt egy héttel előrébb hozták az Aragóniai Nagydíjat, amelyet szeptember 27-én fognak tartani.

A MotoGP a jelenlegi versenynaptár szerint április 5-én kezdődik az Amerikai Nagydíjjal, melyet az austini pályán fognak tartani, majd két héttel azután fog következni az Argentin Nagydíj.

Még több hír:

Azt azonban még nem tudni, milyen karanténnal és utazási szigorításokkal kapcsolatos intézkedéseseket vezet majd be az Egyesült Államok vezetése az egyre növekvő koronavírusos megbetegedések száma miatt, különösen Olaszországban.

Ha minden a jelenlegi tervek szerint halad, akkor az első európai futamot május 3-án rendezik majd a spanyolországi Jerezben.

Az Olasz Nagydíj továbbra is május 31.-re van tervezve, de ennek az időpontnak a felülvizsgálása várható még, ha nem javul a régióban a járvány helyzete.

Kedden olyan pletykák is felröppentek, hogy az Aragóniai Nagydíjat előrehozzák az Amerikai Nagydíj időpontjára, és ott tartják az évadnyitó versenyt, a texasi versenyt az év végére áthelyezve.


A WSBK motoros széria az egyik legnagyobb és leglátványosabb verseny a MotoGP mellett. Ezúttal egy rendkívül látványos befutót nézhetünk meg Toprak Razgatlioglu, Alex Lowes és Scott Redding társaságában. Ez az, amit a közönség látni akar, és pontosan ez az, amit meg is kap a szériától.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk MotoGP: Egyértelműen lesz 2020-as szezon
Következő cikk A zárt kapus verseny is opció a MotoGP-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország