Így lehet világbajnok Francesco Bagnaia Malajziában
A Ducati versenyzője kivételes teljesítményt nyújtott a 2022-es MotoGP idény második felében, 91 pontos hátrányát ledolgozva megelőzte Fabio Quartararót az egyéni pontversenyben és akár már ezen a hétvégén világbajnokká koronázhatják.

Francesco Bagnaia vb-címe azért is számítana különlegesnek, mert a királykategóriában még soha nem fordult elő, hogy valaki ekkora hátrányt ledolgozva, öt nullázással együtt gyűjtse be a bajnoki trófeát.
A Ducati versenyzője hat futamot tudott megnyerni ebben az idényben, ebből ötöt azután, hogy kiesett a júliusi Német Nagydíjon és jókora hátrányt szedett össze Fabio Quartararóval szemben.
Az Ausztrál Nagydíjon elért harmadik helyével most 14 egység a címvédővel szemben, miután Quartararo legutóbbi négy versenyéből háromszor sem tudott pontot szerezni.
Matematikailag még négy pilótának is van esélye a vb-cím megszerzésére, bár a Bagnaia mögött 27 ponttal lemaradó Aleix Espargarónak, valamint a 42 ponttal lemaradó Enea Bastianininek ehhez jókora szerencsére is szüksége lenne.
Hogyan alakulhat a világbajnoki trófeáért folytatott verseny Szepangban?
- Ha Bagnaia nyer, és Quartararo maximum a negyedik helyet szerzi meg, akkor az olasz világbajnoknak mondhatja magát, függetlenül Espargaro és Bastianini eredményétől
- Ha Bagnaia második helyen ér célba, Quartararo pedig maximum a hetedik helyet szerzi meg, az olasz világbajnoknak mondhatja magát, függetlenül Espargaro és Bastianini eredményétől
- Ha Bagnaia harmadik helyen ér célba, Quartararo pedig maximum tizenegyedik, akkor az olasz világbajnoknak mondhatja magát, amennyiben Espargaro nem lesz első vagy második
- Ha Bagnaia negyedik helyen ér célba, Quartararo pedig maximum tizenötödik, akkor az olasz világbajnoknak mondhatja magát, amennyiben Espargaro nem áll dobogóra
- Ha Bagnaia ötödik helyen ér célba, Quartararo pedig nem szerez pontot, az olasz világbajnoknak mondhatja magát, amennyiben Espargaro nem áll dobogóra
- Ha Bagnaia hatodik, vagy annál rosszabb helyen ér célba, egyelőre nem mondhatja magát világbajnoknak, függetlenül Quartararo helyezésétől
- Ha Bagnaia hatodik, vagy annál rosszabb helyen ér célba, Espargarónak minimum a negyedik helyen kell végeznie, hogy életben tartsa világbajnoki reményeit
- Ha Bagnaia a kilencedik és a tizenharmadik hely között végez, Bastianininek nyernie kell ahhoz, hogy életben tartsa világbajnoki reményeit
- Ha Bagnaia a tizennegyedik, vagy annál rosszabb helyen végez, Bastianininek az első vagy második helyen kell végeznie, hogy életben tartsa világbajnoki reményeit
Mikor nyert utoljára világbajnoki címet Ducati pilóta?
Erre legutóbb 2007-ben volt példa, akkor Casey Stoner nyerte meg két világbajnoki címe közül az elsőt. A mai napig ez az egyetlen bajnoki címe a gyártónak a királykategóriában.
Mikor nyert utoljára világbajnoki címet olasz pilóta?
Olasz versenyzőként legutóbb Valentino Rossi örülhetett bajnoki címnek, 2009-ben a Yamahával szerezte meg hetedik vb-címét a MotoGP-ben. Azóta három spanyol, egy ausztrál és egy francia versenyző ülhetett fel a trónra.
Mikor fordult elő utoljára a MotoGP-ben, hogy az utolsó futamon dőlt el a világbajnoki cím sorsa?
Amennyiben Pecco Bagnaia nem szerzi meg a világbajnoki címet Malajziában, azt jelentené, hogy 2017 óta először dőlhet el a vb-cím sorsa az utolsó versenyhétvégén. Akkor a Ducati pilótája, Andrea Dovizioso üldözte az utolsó pillanatig Marc Marquezt, de a spanyol örülhetett.
De Vries: Monza után folyamatosan csörgött a telefonom, aztán Max meggyőzött
Marquez: Quartararónak motor nélkül kell versenyeznie, ez Bagnaia nagy esélye
Espargaro feladta a bajnoki küzdelmet: nincs elég teljesítmény az Apriliában
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.