Iannone: Sosem kellett volna elhagynom a Ducatit

Andrea Iannone az utóbbi időkben nem túl jó színben tűnt fel a médiában, előbb a dopping gyanúja miatt, amelyről még mindig nem hoztak döntést, valamint a februári Aprilia bemutatón adott kommentjei miatt, amelyek után csapattársa, Aleix Espargaro is kiakadt rá.

Andrea Iannone, Aprilia Racing Team Gresini

Gold and Goose / Motorsport Images

Iannone a Ducati támogatásával a Pramac csapatnál mutatkozott be a MotoGP-ben, 2013-ban, majd 2015-ben került a Ducati gyári csapatához, és velük nyerte az eddigi egyetlen futamgyőzelmét is, a 2016-os Osztrák Nagydíjon, amivel végett vetett a Ducati 6 éves győzeleméhségének.

Az olasz pilóta 2017-ben a Suzukihoz igazolt, de szenvedett az évben, majd egy picivel jobb 2018 után bejelentette, hogy elválik a japán márkától.

Az olasz pilóta Instagramon, egy kérdezz-felelek formájában írta Max Biagginak, a négyszeres 250 köbcentis világbajnoknak, hogy hol hibázott karrierjében.

Még több F1 hír:

„Utólag mindig változtatnál valamit a múltadon” – írta Iannone.

„Az én esetemben, sohasem kellett volna elhagynom a Ducatit. A 2015-ös, és 16-os szezonok nagyon jó sikerültek. A motor félelmetes volt a kigyorsításokon, és a féktávokon, de szenvedett a kanyarok bejáratánál.”
„Amikor a Suzukira váltottam, ott pont az ellenkezőjét tapasztaltam. Most kompromisszumot kell kötnünk, hogy jól fékező, és tapadó motort készítsünk.”

Azt azonban hozzátennénk, hogy a Ducatitól való távozása nem teljesen a saját döntése volt, és ebben szerepet játszott az is, hogy 2016-ban az Argentín Nagydíjon az utolsó körben próbálta megelőzni csapattársát, Andrea Doviziosot, aminek bukás lett a vége, megfosztva a csapatot egy kettős dobogótól.

Iannone tavaly igazolt az Apriliahoz, és bár ő szállította a csapat legjobb eredményét, egy 6. helyezést, elég gyenge idénye volt, csapattársa, Espargaro 20 ponttal többet szerzett nála.

Jelenleg is a felfüggesztését tölti, miután tiltott doppingszereket találtak a szervezetésben a tavalyi Maláj Nagydíjon. A múlt hónapi meghallgatásának még mindig nem jött ki az eredménye, és azt a koronavírus-járvány is halasztja.

Még több hír:

Iannone is részt vett az Aprilia 2020-as festésének a bemutatóján, ami után azt nyilatkozta, hogy a motor „az én iránymutatásaimat követve készült.” Ez feldühítette csapattársát Aleix Espargarot, aki ezt nagyon tiszteletlennek tartotta, és kijelentette, hogy vége a jó kapcsolatának Iannone-vel.

Azóta a két pilóta beszélt már egymással, és Espargaro is elismerte, hogy szüksége van az olaszra az Aprilia fejlesztéséhez.


Egészen közelről a gyári Suzuki MotoGP csapatának legújabb, és egészen különleges festése. Egy igen komoly évfordulót ünnepelnek ezzel a japánok.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lorenzo „nem lenne híján ajánlatokban”, ha a visszatérése mellett döntene
Következő cikk A Dorna segít a privát MotoGP csapatoknak kifizetni az alkalmazottaik bérét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország