Iannone doppingügyének meghallgatását októberre halasztották

Az Aprilia MotoGP csapatában versenyző Andrea Iannone doppingügyének meghallgatását október 15-ére csúsztatták, miután a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) sikeresen kérvényezte a halasztást.

Andrea Iannone, Aprilia Racing Team Gresini

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Iannone a versenyzéstől való eltiltását tölti, amelyet a MotoGP irányító testülete, a FIM szabott ki rá, miután a tavalyi Maláj Nagydíj hétvégéje során megbukott egy doppingteszten. Az olasznál egy tiltott szteroidra bukkantak, amelyről ő azt állította, hogy szennyezett hús következtében került a szervezetébe.

Ezt a védekezést helybenhagyták egy áprilisi FIM-meghallgatás során, de ettől függetlenül bűnösnek találták a tiltott szer használatáért, és emiatt 18 hónapos eltiltást kapott, amely visszamenőlegesen múlt év októberétől lépett hatályba.

Ennek következtében diszkvalifikálták a malajziai és a valenciai versenyhétvégéről is. Iannone fellebbezett az ítélet ellen a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál az Aprilia teljes támogatását élvezve, a végső döntésnek pedig most augusztusban kellett volna megszületnie.

További híreink:

A Sky Sports Italia viszont arról számolt be, hogy a WADA sikeresen lobbizott az októberre halasztás mellett. Az Aprilia vezérigazgatója, Massimo Rivola elmondta: „Ezzel a versenyzőnk és mi is nehéz helyzetbe kerültünk, de arra várunk, hogy Andrea tisztázni tudja magát. Ez a célunk.”

Amikor Iannone 18 hónapos eltiltását bejelentették, Rivola komolyan nekiment a döntésnek, és abszurdnak nevezte azt, mondván, hogy voltak korábbi hasonló esetek, amikor valakinek véletlenül került a szervezetébe tiltott anyag, és azok vizsgálatát egyszerűen beszüntették.

A WADA fellebbezett a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál, hogy Iannonéra a legsúlyosabb büntetést, vagyis a négyéves eltiltást szabják ki. Az Aprilia eközben folyamatosan kiállt az olasz mellett, és többször is elmondták, hogy meg szeretnék tartani a motorost a 2021-es évadra is Aleix Espargaro mellett.

Andrea Iannone, Aprilia Racing Team Gresini

Andrea Iannone, Aprilia Racing Team Gresini

Fotó készítője: Gold and Goose / Motorsport Images

Az LCR-től távozó Cal Crutchlow-t azonban a múlt hónapban hírbe hozták a megüresedett ülés kapcsán. Jelenleg az Aprilia tesztpilótája, Bradley Smith helyettesíti Iannonét, és ez így is fog maradni legalább az október 11-én megrendezett Francia Nagydíjig.

Az év korábbi szakaszában a háromszoros világbajnok, Jorge Lorenzo a közösségi médián keresztül jelezte, hogy ő hisz Iannone ártatlanságában. „Ő az egyetlen, aki tudja az igazságot, és amikor őt hallgattam, számomra nyugodtnak tűnt, és az érvei meggyőztek engem. Mint mindenki, Andrea is biztosan követett el hibákat a múltban, de szerintem ez a „hiba” most nem volt szándékos” – mondta a spanyol.

„Ezért remélem, hogy minél hamarabb visszatérhet ahhoz, amihez a legjobban ért. Lehet szeretni vagy nem szeretni az ő karakterét, de az egyértelmű, hogy a srácnak megvan a tehetsége és a sebessége is. És ahogy tegnap mondtam: »A tehetséget nem lehet megvenni, sem elfelejteni «” – kelt Iannone védelmére Lorenzo.


A MotoGP aragoni pályájának bemutatója

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Algarve a szezon fináléjaként mutatkozhat be a MotoGP-ben
Következő cikk Dovizioso elhagyja a Ducatit a 2020-as szezon végén!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország