Hivatalos: Zarco és Bagnaia is a Ducati MotoGP kötelékében marad 2021-ben

A Ducati megerősítette, hogy két éves szerződést kötött Francesco Bagnaia-val, és hosszabbítottak 2021-re Johann Zarcoval is, ugyanakkor még nem döntöttek arról, melyik csapatban fognak versenyezni.

Johann Zarco, Avintia Racing

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A Ducati egyelőre csak Jack Miller érkezésé jelentette be 2021-re, aki Danilo Petrucci helyét foga átvenni. A múlt héten Andrea Dovizioso bejelentette, hogy a szezon végén távozik a Ducatitól, ami persze egyből elindította a pletykákat arról, hogy ki veheti át a helyét: Bagnaia, Zarco, és még az egyelőre visszavonult Jorge Lorenzo nevét is bedobták a kalapba.

A Pramac pilótája, Francesco Bagnaia állítólag már korábban megegyezett a Ducatival, amit most a márka sportigazgatója, Paolo Ciabatti meg is erősített a Stájer Nagydíjon.

Azt is bejelentette Ciabatti, hogy az Avintia-nál versenyző Johann Zarco is a Ducati kötelékében marad, ugyanakkor elmondta, hogy csak szeptemberi Misanoban tartott versenyek előtt döntenek majd a csapataikról.

„Igaz, hogy gyakorlatilag megegyeztünk Peccoval a következő két évről” – nyilatkozta Ciabatti a motogp.com-nak. „Túl korai még azonban arról beszélni, hogy a Pramacnál marad-e, vagy fellép a gyári csapathoz.”

Francesco Bagnaia, Pramac Racing

Francesco Bagnaia, Pramac Racing

Fotó készítője: MotoGP

„Johann Zarcoval is folytatni fogjuk a munkát, és majd Misano előtt döntünk arról, hol fognak versenyezni.

Az Autosport korábban arról számolt be, hogy a Ducati megegyezett a KTM Moto2-es sztárjával, Jorge Martinnal arról, hogy jövőre megkapja a Pramac egyik ülését. Ciabatti azt is elismerte, hogy még egy Moto2-es pilóta igazolásán gondolkoznak, a két bajnoki éllovás, Luca Marini és Enea Bastianini nevét dobta be a jelöltek közé.

„Mint tudjátok van egy másik Moto2-es pilóta, (Martin) aki érdekel minket, akiről nem tudunk még nyilatkozni, de Luca és Enea is remek munkát végez jelenleg, ezért lehetőség az is, hogy jövőre még egy Moto2-es pilótát szerződtetünk.”

Jorge Martin, Red Bull KTM Ajo

Jorge Martin, Red Bull KTM Ajo

„Szerintem a következő hetekben meghozzuk a döntést, és a célunk az, hogy Misano előtt bejelenthessük a Ducati 2021-es felállását.

Miller arról beszélt a múlthéten, hogy Bagnaia lenne a „logikus” választás a gyári csapat szempontjából, az olasz pilóta a San Marino Nagydíjra térhet majd vissza, miután Brnoban eltörte a térdét augusztus elején.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Quartararo: a Suzuki a „tökéletes motor” a Red Bull Ringre
Következő cikk Pályafutása során először szerzett pole-t Pol Espargaro, Rossi kicsúszott és már a Q1-ben kiesett a stájer időmérőn!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország