HIVATALOS: Rossi a szezon végén visszavonul
Valentino Rossi, a MotoGP élő legendája a mai napra, egészen pontosan 16:15-re hívott össze egy rendkívüli sajtótájékoztatót, melyen karrierjének jövőbeni alakulása volt a középpontban. Az olasz pedig bejelentette, hogy az idény végeztével elhagyja a királykategóriát.

Az elsődleges hírek arról szóltak, hogy Rossi vélhetően a visszavonulását jelenti majd be, mivel a Petronas SRT nem tart már rá igényt a következő évben, hiszen a teljesítménye nem üti meg az elvárt szintet.
Voltak azonban olyan hangok is, hogy esetleg 2022-ben a saját, VR46 nevű csapatánál fog versenyezni Ducati-motorral, végül azonban nem ez a forgatókönyv valósult meg. A Stájer Nagydíj előtti napon viszont minden tisztázódott.
Rossi nem sokkal a sajtótájékoztató megkezdését követően ugyanis elmondta, hogy a 2021-es idény lesz számára az utolsó a MotoGP-ben, és utána szögre akasztja bukósisakját. Ezzel pedig egy elképesztő pályafutás fog majd lezárulni hamarosan.
26 szezonnal a háta mögött ugyanis ő a motorozás világának egyik legelismertebb és legsikeresebb versenyzője, aki hétszer tudta megnyerni a legmagasabb kategória bajnoki címét, összesen pedig kilenccel rendelkezik, ha idevesszük a 125-ös és a 250-es sikerét is.
414 nagydíjrajt alatt összesen 115 győzelmet szerzett, 89-et ebből a legmagasabb szinten, és az idei Holland TT-vel bezárólag 235-ször állt dobogón.
Miután tavaly elveszítette a gyári yamahás ülését, Rossi úgy döntött, idén még megpróbálkozik a folytatással a másik japánok által támogatott istállónál, de az eredmények már nem jöttek, hiszen kilenc futam után csak 19 egységet gyűjtött, ez pedig eddigi legrosszabb szereplése a MotoGP-ben.
Mindezek miatt pedig a valószínű forgatókönyv az volt, hogy nem folytatja karrierjét. Most mindezt azon a helyszínen jelentette be, ahol még 1996-ban első dobogós helyezését érte el a 125 köbcentisek között.
Ezzel tehát egy elképesztő korszak zárult le. Az olasz, aki „A Doktor” becenévre hallgat, 22 szezont futott a MotoGP-ben, és számos felejthetetlen teljesítménnyel és pillanattal ajándékozta meg a szurkolókat világszerte. Biztosak lehetünk benne, hogy a legtöbb embernek hiányozni fog a mezőnyből.
Hogy mit hoz számára a jövő, az még nem teljesen tisztázott, de várható, hogy négy keréken folytatja, és lehetséges, hogy a Ferrarinál fog versenyezni a WEC-ben a GT-kategóriában, illetve más futamokon is megfordul majd, bár saját elmondása szerint „nem MotoGP-szinten” kíván majd vezetni.
Marquez felkészült a szezon második felére
Ma délután bejelenti Valentino Rossi, hogyan folytatja a pályafutását 2022-től!
Oliveirának lehet, hogy ki kell ülnie a MotoGP Stájer Nagydíját
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.