BRÉKING

Hivatalos: Lorenzo 2019-től Marquez mellett folytatja a Hondánál

A Repsol-Honda bejelentette, hogy Jorge Lorenzo csatlakozik Marc Marquezhez a 2019-es és a 2020-as szezonban.

Jorge Lorenzo, Ducati Team

Jorge Lorenzo, Ducati Team

Gold and Goose / Motorsport Images

Ahogy a Motorsport.com már korábban is beszámolt róla, a Honda a 31 éves spanyol bajnokot, Lorenzót igazolta le Dani Pedrosa helyére, aki 13 szezont követően hagyja el az istállót.  A Honda a hivatalos nyilatkozatában elmondta, két nagyszerű bajnokkal folytatják tovább, akiktől azt várják, hogy a csapatot erősebbé kovácsolják. 

További híreink:

Lorenzo 2005-ben egy Honda 250 cc-vel kezdett, ez volt az első szezonja a kisebb kategóriában, amikor is ötödik lett a bajnokságban. 

Miután előrelépett a MotoGP-be, kilenc évet húzott le a Yamaha gyári csapatánál, és a bajnoki címet 2010-ben, 2012-ben és 2015-ben is megnyerte. 

Tavaly a Ducatihoz csatlakozott, de az eredmények nagyon nehézkesen jöttek, és egészen a múlt hétvégi Olasz Nagydíjig kellett várnia az első győzelmére a Desmosedici motoron. 

A győzelem, ami különösen nehéz időszak után ért be, Lorenzót a bajnoki 10. helyre repítette, vagyis idén 41 pontot gyűjtött, amivel 54 egység hátrányban van a bajnoki éllovas Marc Marquez mögött. 

Lorenzo bejelentésével mindössze három gyári hely maradt a mezőnyben, ami a 2019-2020-as szerződési időszak alatt betölthető. 

A Suzuki, akik korábban Lorenzót szerették volna leigazolni, mihamarabb megállapodnának a Moto2-es újonccal, Joan Mirrel Andrea Iannone helyére, aki az Apriliánál Scott Redding helyét veheti át. 

A Ducatinál valószínűleg az egyik szatellit csapatuknál szereplő versenyző lesz a befutó - Danilo Petrucci a valószínűbb opció.

A 2019-es MotoGP mezőny eddig:

Csapat Versenyző
Repsol Honda

 Marc Marquez

 Jorge Lorenzo

Movistar Yamaha

 Valentino Rossi

 Maverick Vinales

Ducati

 Andrea Dovizioso

 Danilo Petrucci

Suzuki

 Alex Rins

 Joan Mir

Aprilia

 Aleix Espargaro

TBA

Red Bull KTM

 Pol Espargaro

 Johann Zarco

LCR Honda

 Cal Crutchlow

TBA

Tech 3 KTM

 Miguel Oliveira

TBA

Pramac Ducati

 Francesco Bagnaia

 Jack Miller

Nieto*

TBA

Avintia*

 Xavier Simeon

TBA

* Bizonytalan gyártó

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lorenzo 2019-től két évre átigazol a Hondához?!
Következő cikk Hivatalos: Petrucci váltja Lorenzót a Ducatinál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország