Hivatalos: dupla-nagydíj Jerezben a MotoGP-ben

A MotoGP szervezője, a Dorna Sports és Jerez megállapodtak abban, hogy a 2020-as szezon első két versenyét Jerezben tarthatják meg júliusban. Most a spanyol kormánynál pattog a labda a jóváhagyás miatt.

Race winner Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Korábban már megírtuk, hogy Jerezben két versenyt is tarthatnak. Most hivatalossá vált, hogy a felek megállapodtak erről, így ha minden szükséges engedélyt megkapnak, akkor júliusban elindulhat a mezőny.

Még több F1 hír:

A Dorna idén 10-12 nagydíjat rendezne, és természetesen főként Európában. Eredetileg a cél az volt, hogy augusztus elején kezdjék meg a szezont Csehországban és Ausztriában, de most adódott egy új lehetőség.

Csütörtökön a Dorna két versenyről állapodott meg a Spanyol Nagydíj helyszínével, Jerezzel, mely július 19-én a Spanyol Nagydíjat, míg 26-án az Andalúzia Nagydíjat tartaná meg. Ehhez azonban a spanyol kormány jóváhagyása is szükséges. Ha ez megvan, akkor a FIM, a MotoGP irányító testülete következik a sorban.

Az andalúziai kormány alelnöke, Juan Marín elmondta, megállapodtak erről a két futamról, melyek július végén lennének, így ettől a ponttól kezdve a spanyol kormányon múlhat az, hogy mi lesz a két nagy eseménnyel.

Az alelnök nagyon örül a hírnek, és köszönetet mondott a városi tanácsnak, akik sokat segítettek abban, hogy mindez létrejöjjön köztük és a Dorna között. Továbbra is közönség nélküli futamokról van szó, csökkentett létszámmal. Ez körülbelül 1600 főt jelentene a MotoGP-n belül.

Emellett a MotoGP, a Moto2 és a Moto3 csapatai is kisebb létszámmal fognak dolgozni, akárcsak a Dorna televíziós stábja. Mások nem kaphatnak engedélyt a belépésre.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A MotoGP Jerezzel tárgyal egy dupla szezonnyitóról
Következő cikk A biztonság minden előtt: A MotoGP egyik kemény leckéje

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország