Hivatalos: A Petronas jövőre már nem lesz az SRT névadó szponzora a MotoGP-ben!

Amit eddig csak sejteni lehetett, az most már hivatalos: a Petronas jövőre már nem lesz a Sepang Racing Team névadó szponzora, ennek eredményeként, pedig megszűnhet az SRT Moto2-es és Moto3-as csapata.

Cal Crutchlow, Petronas Yamaha SRT

Cal Crutchlow, Petronas Yamaha SRT

Gold and Goose / Motorsport Images

Az Autosport még csütörtök este számolt be arról, hogy a Petronas a 2021-es szezon végén befejezi az SRT támogatását a MotoGP-ben, a Moto2-ben és a Moto3-ban egyaránt – utóbbi két csapat valószínűleg meg is szűnik, hogy a MotoGP-alakulatuk mindenképpen megmaradjon.

Az Autosport értesülését szombat reggel a Petronas is megerősítette egy sajtóközleményben, a Sepang International Circuit vezérigazgatója, Azhan Shafriman pedig megköszönte a Petronas támogatását, és elmondta, tiszteletben tartják a maláj cég döntését, valamint úgy érzi, tartalmas és emlékezetes volt a partnerségük.

Az SRT a 2022-es szezonra vonatkozó terveit a Brit Nagydíj hétvégéjén fogja ismertetni. Az Autosport információi szerint az SRT 2021 után is a Yamahával fogja folytatni, azonban módosul az eddigi megállapodásuk: gyári motorok helyett két B-specifikációjú gépet fognak kapni 2022-re.

Még több hír:

Jövőre Fabio Quartararo mellé Franco Morbidelli fog igazolni a gyári Yamahához a távozó Maverick Vinales helyére, az pedig egyelőre kérdéses, hogy az SRT kikkel áll majd rajthoz jövőre – Morbidellin kívül Valentino Rossi is távozik tőlük, aki múlt héten jelentette be a visszavonulását.

A csapat első számú jelöltje Raul Fernandez volt, azonban a tehetséges pilóta kétéves szerződést kötött a KTM-mel, és a Tech3-nál fog versenyezni, míg Rossi protezsáltja, Marco Bezzecchi jelenleg úgy tűnik, hogy a VR46 Ducati csapatánál fog versenyezni.

Elképzelhető, hogy az SRT Moto3-as versenyzője, Darryn Binder közvetlenül a MotoGP-be fog kerülni az egyik szatellit Yamahával, Brad Binder öccse mellett pedig még esélyes lehet az SRT két Moto2-pilótája, Jake Dixon és Xavi Vierge.

Ilyen lehetne a BMW-Jägermeister festése a Forma-1-ben…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Zarco pályacsúcssal a leggyorsabb pénteken, Lecuona először az élen az esős FP2 után
Következő cikk Martin körrekorddal a pole-ban Ausztriában, Rossi a Q1-ben búcsúzott

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország