HIVATALOS: 2025-ben Magyarországra jön a MotoGP!
A MotoGP megállapodott a Balaton Parkkal, így 33 év után ismét lesz magyar megálló a motorosok csúcskategóriájának versenynaptárában.
Balaton Park
Fotót készítette: Balaton Park
Ahogy nemrég már beszámoltunk róla, a nemrég Balatonfőkajár mellett megépült Balaton Park Circuit lesz a MotoGP 2025-ös versenynaptárának legjelentősebb újítása. A szervezők augusztus 22-24-re tűzték ki az 1993 óta a motorsport csúcskategóriáját először hazánkba hozó futamnak, de előtte már a superbike-világbajnokság is rendez egy futamot itt július 25. és 27. között.
A magyar futam várhatóan a 2020-ban a versenynaptárba kerülő és azóta minden évben megrendezésre kerülő portimaói versenyt fogja felváltani. Carmelo Ezpeleta, a Dorna Sports vezérigazgatója így nyilatkozott:
„Örömmel jelentjük be, hogy a Balaton Park a MotoGP™ és a WorldSBK versenynaptárába is bekerül. A pálya remek helyen van és nagyszerű úti cél lesz a rajongóknak, akik élőben akarják látni a világ legizgalmasabb sportját.”
„Már folyik a munka a helyszín bemutatkozására való felkészítésére, amivel újabb fejezet nyílik Magyarország motorverseny-történelemkönyvében, így nagyon is várjuk, hogy visszatérhessünk Közép-Európa egy kulcspiacára.”
A futamot a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., a Széchenyi Egyetemi Csoport tagja fogja szervezni és promotálni, de a WSBK és MotoGP-futamok előtt még több módosítást is végre kell hajtani a helyszínen, hogy megkapja az FIM A-osztályú engedélyét.
Először is, a jelenlegi hetes kanyar belső ívén két kisebb sugarú kanyart fognak létrehozni, itt a bukóteret is kiszélesítik, valamint az eredeti 11-es kanyart egy sikán fogja váltani, hogy csökkentse a sebességet és több előzési lehetőséget biztosítson. A pályához tartozó hotel mellett technikásabb kanyarok lesznek majd létrehozva, így nagyobb kihívást jelent majd az a motorosok számára.
Magyarország utoljára 1993-ban rendezett világbajnoki futamot, akkor egy Cagivával Eddie Lawson nyert a Hungaroringen. A MotoGP a teljes 2025-ös versenynaptárat is hamarosan be fogja jelenteni.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.