Dovizioso: Marquez minden pályán harcban lehet a győzelemért vagy a dobogóért

Andrea Dovizioso, a Ducati versenyzője a Jerezben elért negyedik helye után csalódottan nyilatkozott, hiszen a dobogó reményével indult el a futamon. Emellett kiemelte azt is, hogy jobbak, mint tavaly, de a mezőny további része is fejlődött.

Andrea Dovizioso, Ducati Team

Andrea Dovizioso, Ducati Team

Michelin Sport

Andrea Dovizoso a negyedik helyen végzett Jerezben, amely azt jelenti, hogy folytatta a nem túl dicső sorozatát: sorozatban 12 jerezi futamon egyszer sem tudott dobogóra állni. Marc Marquez pedig eközben erős szezonrajtot vett, Katarban második lett, míg Argentínában és Jerezben győzni tudott, így pedig óriási előnnyel vezetné a bajnokságot, ha nem esett volna ki az élről Austinban. Dovizioso a verseny után csalódottan nyilatkozott.

„Szerintem Marc elég erős ahhoz, hogy minden versenyen a győzelemért vagy a dobogóért küzdjön, még olyan pályákon is, amelyek nem fekszenek neki. Ennek pedig nem örülök.”

További híreink:

Dovizioso hozzátette, remélte, hogy a Ducati gyenge kanyarsebességet érintő problémája megoldódik, de Jerez ennek az ellentétjét bizonyította. A Ducati lemaradása a kanyarokban továbbra is szignifikáns.

„A dobogó volt a célunk, de ezt nem sikerült elérnünk, ennek természetesen nem örülünk. Negatívum az is, hogy nem volt jó a sebességünk a gyors kanyarokban, a futam elején szenvedtem, nem tudtam jó tempót menni. Jó munkát végeztünk az edzéseken, akkor a tempónk is jó volt, de a valóság mindig a nagydíjakon mutatkozik meg. Nem volt elég a tempónk ahhoz, hogy elöl maradjunk.”

„A futam vége felé már nem volt rossz a tempónk, a hátrányunk sem volt túl nagy, amit a pozitívumok közé tudok sorolni. Gyorsabbak voltunk, mint tavaly, viszont 2018-cal összehasonlítva a riválisaink is jobb helyzetben vannak. Vannak pozitív dolgok is, de többet akartunk ennél, a dobogóra akartunk állni, de nem jött össze.” – zárta Dovizioso.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rossi elismerte, hogy Jerezben volt nála jobb yamahás
Következő cikk A Suzuki elismeri, valószínűtlen, hogy már 2020-ra megegyezzenek egy „privát” csapattal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország