Hiába Marquez érkezése, jövőre így is „gyengébb” lesz a Ducati
A Ducati vezérigazgatója, Gigi Dall’Igna elismerte, hogy bár Marc Marquez jövőre fellép a gyári alakulathoz, a márka ennek ellenére is „gyengébb” lesz, hiszen elveszítik a Pramacot, illetve több jó versenyzőt és mérnököt is, akik mind rivális csapatoknál folytatják.
A Ducati már évek óta dominálja a MotoGP-t, a legutóbbi hétvégén pedig már sikerült is nekik behúzni a gyártók 2024-es bajnokságát. Jövőre azonban nyolc helyett hat motorjuk lesz a mezőnyben, hiszen a Pramac két évtized után a Yamahával folytatja.
Emellett a bajnokságot jelenleg vezető Jorge Martin és a futamgyőztes, Marco Bezzecchi az Apriliához teszi át székhelyét, miközben a jelenlegi gyári versenyzőjük, Enea Bastianini a KTM-nél folytatja, így három remek pilótát fog elveszíteni a márka.
Dall’Igna korábban megvédte a döntéseiket, beleértve azt is, hogy ők jövőre csak három gyári motort fognak versenyeztetni, miközben a többi gyártó néggyel száll majd harcba. Egy új interjúban viszont most elismerte, hogy pilóták terén például elég nagy veszteség éri őket, még úgy is, hogy érkezik majd hozzájuk a hatszoros bajnok Marquez.
„Vélhetően mi vagyunk az első gyártó, amely megpróbált a szatellitcsapata adatait felhasználva javítani a motorján. A jövőben viszont nyilván kevesebb lehetőség lesz erre. A többi gyártó is rájött, hogy ez lehetséges. Összességében gyengébbek leszünk, mint idén, mert kevesebb versenyzőnk lesz” – mondta a MotoGP hivatalos oldalának Dall’Igna.
„Ami viszont a gyári oldalt illeti, minden bizonnyal a Ducati történetének legjobb párosa lesz majd nálunk. A többiek viszont nemcsak a pilótákat, de számos szakembert is elhappoltak tőlünk. A Yamaha, az Aprilia és a Honda is. Ez nyilván arra sarkall minket, hogy a legjobb munkát végezzük.”
A sorozat 2027-ben komoly átalakuláson megy majd keresztül, hiszen a jelenlegi 1000 köbcentis erőforrásokról 850 köbcentisre váltanak, jelentősen visszaszorítják az aerodinamikát, miközben a hasmagasságot szabályozó eszközöket betiltják. Dall’Igna most elismerte, hogy ők már elkezdték a beszélgetéseket arról, milyen irányba induljanak 2027-re.
„Elég hamar eljön majd, szóval már egyeztetünk arról, milyen legyen az új motor. Mindent újra kell gondolni, hiszen nemcsak a teljesítmény lesz kisebb, de a hasmagasságot szabályozó eszközöket sem használhatjuk. Ezáltal változik majd az egyensúly, szóval technikai szempontból fontos módosításokat kell majd végrehajtani a motoron.”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.