Február után mehettek újra pályára MotoGP-motorok

A KTM törte meg a MotoGP-ben uralkodó csendet azzal, hogy a koronavírus-járvány okozta lezárásokat követően tartott egy kétnapos privát tesztet az Osztrák Nagydíj helyszínén, a Red Bull Ringen.

Dani Pedrosa, Red Bull KTM Factory Racing

Fotót készítette: KTM Images

A koronavírus-járvány kitörése miatt a MotoGP 2020-as szezonja nem tudott a tervezett időpontjában, azaz március elején elindulni: a katari szezonnyitót a COVID-19 miatt törölni kellett, és még számos futam jutott ugyanerre a sorsa.

A jelenlegi tervek szerint július 19-én, Jerezben kezdődhet el a szezon, a Spanyol Nagydíj helyszínén pedig egy héten belül két versenyt is rendeznének – a másodikat július 24-én.

És azzal, hogy Ausztriában egyre csak enyhülnek a koronavírus miatt bevezetett szigorítások, a KTM élt a lehetőséggel, és szerdán és csütörtökön Pol Espargaro és Dani Pedrosa tesztelte a motorjaikat egy 20 fős személyzet segítségével, akiket egytől egyig teszteltek koronavírusra, és negatív eredményt mutattak.

Még több hír:

Az újonc Brad Binder nem tudott részt venni a teszten, mivel jelenleg hazájában, Dél-Afrikában tartózkodik, ahol utazási korlátozások vannak érvényben.

Espargaro így nyilatkozott a tesztről: „Nem tudom, hogy volt-e már hosszabb időkihagyás két versenymotorra ülésem között, így elég nehéz volt az első pár kör tegnap, viszont hamar felvettem azt a ritmust, amit Katarban hoztam.”

„Kiváló volt újra motorozni, és úgy érzem, hogy az egész csapat így érezte: mosolygó arcokat láttam a bokszban. Technikai téren is javítottunk néhány dolgon. A legfontosabb az volt, hogy újra ugyanazt érezzem a motoron, de elég sok újdonságot hoztunk erre a tesztre, szóval érdekes volt.”

Pol Espargaro, Red Bull KTM Factory Racing

Pol Espargaro, Red Bull KTM Factory Racing

Fotó készítője: KTM Images

„A jó időjárásnak köszönhetően tudtunk „játszani” egy kicsit a motorral, leginkább a kasztni területén fejlődtünk, illetve kicsit elektronikailag is. Nagyon boldog vagyok. Most pedig már nagyon várom, hogy ott legyünk az első versenyen!” – mondta Espargaro.

A KTM tesztje volt az első alkalom a februári katari szezon előtti teszt óta, hogy MotoGP-motorok pályára gurultak. A KTM, mint engedményezett gyártó lehetőséggel rendelkezik arra, hogy privát teszteken vegyen részt a pilótáival.

Az Aprilia a várakozások szerint szintén privát teszten fog részt venni, hogy megfelelően felkészüljenek a júliusi szezonnyitóra. Az első verseny előtti szerdán pedig egy hivatalos teszt vár minden MotoGP-csapatra. A KTM pedig még egy privát tesztet akar szervezni még július előtt.


Az alábbi videós összeállításban megnézhetjük, hogy milyen autókat vezetett a legendás, tragikus körülmények között elhunyt Gilles Villeneuve, aki így „csak” 1977 és 1982 között tudott versenyezni a királykategóriában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ducati ezért döntött Miller mellett 2021-re
Következő cikk Rossi: A dupla versenyek fogják a legnagyobb különbséget jelenteni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország