Ez áll Bagnaia utóbbi időben látott feltámadása mögött
Francesco Bagnaia kifejtette, hogy próbálja elkerülni azt a hibát, hogy túlságosan is sokat gondoljon a világbajnoki címre, mindez pedig „kulcsfontosságú” volt abban, hogy már zsinórban négy győzelemnél jár a MotoGP-ben.

A Ducati motorosa a júniusi német nagydíjon az idénybeli negyedik kiesését könyvelte el, és akkor még 91 pont volt a lemaradása a bajnoki címvédővel, Fabio Quartararóval szemben. A legutóbbi versenyek viszont remekül alakultak számára, hiszen győzni tudott Assenben, Silverstone-ban, a Red Bull Ringen és most legutóbb Misanóban is.
Mindennek köszönhetően pedig feljött másodiknak a bajnokságban, hátránya pedig csupán 30 pontra apadt. Hiába azonban a könyörtelen forma, Bagnaia, aki múlt vasárnap egy három rajthelyes büntetés ellenére is nyerni tudott, nem akarja magát bajnokesélyesnek mondani, és kizárólag a soron következő viadalra koncentrál.
„30 pont még mindig sok. Én tehát nem akarok erre figyelni. Csak a munkára akarok fókuszálni, melyet a szezon második felében csinálunk, és okos akarok lenni, megérteni, hogy milyen helyzetben mi a maximálisan elérhető legjobb pozíció.”
„Ez volt a mai futamon is. Ha látom a lehetőséget a győzelemre, akkor mindig megpróbálom megszerezni. Szerintem viszont kiváló munkát végeztünk a hétvégék folyamán, mert állandóan gyorsak és kiegyensúlyozottak vagyunk, ez pedig az év elején nem így volt.”
Amikor az Autosport megkérdezte tőle, hogy mikortól kezdi el magát bajnokesélyesnek tekinteni, ő még hozzátette: „Majd csak akkor fogok rá gondolni, ha öt-tíz pontra leszek az éllovastól. Már így is túl sokat hibáztam amiatt, mert a bajnokságra figyeltem.”
„A célom tehát most az, hogy mindig versenyképes, mindig gyors legyek, és mindig a riválisom előtt érjek célba. Ez a munkamódszer kulcsfontosságú volt az év második felében. Nem akarok tehát a pontversenyre figyelni, inkább csak a hétvégén elvégzendő munkát részesítem előnyben.”
Bagnaia egyébként Misanóban egészen a futam végéig harcolt a jövő évi ducatis márkatársával, Enea Bastianinivel, és csupán 34 századdal tudta őt legyűrni a célban. Ők ketten ráadásul akkora tempót diktáltak, hogy Bastianini a verseny utolsó körében futotta meg az egész nagydíj leggyorsabb körét, miközben Bagnaia is egyéni legjobbat ment.
Az olasz szerint ez is megmutatja, hogy milyen jó munkát végez jelenleg a Ducati. „Nem volt ez olyan könnyű, mert az elején éreztem, hogy a tapadás szintje elég alacsony, emiatt pedig küszködtem kicsit. És éreztem, hogy Maverick [Vinales] keményen nyomta mögöttem.”
„Neki több tapadása volt, főleg a 6-os kanyarból kifele. Aztán viszont körről körre javult a tempóm, az utolsó hat körben pedig elképesztően gyorsak voltunk. Előtte még sosem értem el a leggyorsabb köröm az utolsó körben, szóval ez is mutatja, hogy milyen lehengerlő munkát végzünk.”
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.