„Ez a legrosszabb, ami a motorversenyzéssel történhetett”

A kétszeres MotoGP-világbajnok, Casey Stoner úgy gondolja, hogy a nagy, aszfaltozott bukóterek megjelenése a pályák mellett lényegében „a legrosszabb dolog, ami a motorversenyzéssel történhetett”.

Valentino Rossi, Petronas Yamaha SRT

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Az utóbbi közel egy évtizedben a biztonság javítása érdekében a legtöbb helyszínen eltávolították a vonalvezetés mellett található füvet, műfüvet vagy kavicságyakat.

2021-ben a MotoGP a zöldre festett bukótereknél kis szenzorokat alkalmazott, hogy ezzel tudja figyelni a pályaelhagyásokat, a motorosoknak pedig már jobban kell vigyázniuk, mert négy szélesítés után büntetést kaphatnak.

További híreink:

Stonert arról kérdezték, hogy miként lehetne javítani a kisebb kategóriák biztonságát, miután idén három halálos baleset is történt, a Moto3-ban pedig egyre veszélyesebb manővereket láthatunk. Az ausztrál szerint gondok vannak a szabályok alkalmazásával.

Stoner úgy véli, azért is van ennyi kemény és veszélyes manőver a versenyeken, mert a pilóták „félelem nélkül” csatáznak, mivel tudják, hogy a pálya mellett aszfaltozott bukóterek vannak. „A támogatásnak a versenyirányítástól kell jönnie” – kezdte a kétszeres bajnok.

„Egy kicsivel több átláthatóságra vagy határozottabb döntésekre lenne szükség, mert a korábbi években nem voltak problémák. Most viszont sokkal több a mozgástér, a pályáknak már nincsenek határai. Egyszerűen csak a zöld festék határolja be.”

 

„Ez szerintem nem segít, mert az emberek így már nem félnek átlépni a limitet, korábban viszont rendes fű volt a pálya mellett, így mindenkinek oda kellett figyelnie. Most azonban az van, hogy nem baj, ha elhibázom, mert bőven van még hely a pálya mellett is.”

„Szóval egy kis tiszteletet kéne tanulnia mindenkinek a másik iránt. Nem hiszem, hogy csak a fiatalok csinálják ezt. Láttam tapasztaltabb és érettebb versenyzőket is hasonló dolgokat elkövetni. Ez az egész talán abból ered, hogy a büntetések nem elég szigorúak és egyértelműek.”

„Szóval, ha jobban szabályozzák a dolgokat, akkor mindenki kicsikét visszafogottabb lesz. Számomra viszont továbbra is ez a legrosszabb dolog, ami történhetett. A pályának már nincsen határa, így pedig nehéz mindenkit olyasmi közé terelni, ami nincs is” – mondta zárásként Stoner.

Verstappennek óvatosnak kell lennie 2022-ben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso amikor kipróbálta a MotoGP-t: „Nagyon ijesztő volt"
Következő cikk Megvan Rossi MotoGP-csapatának főszponzora az Aramco-botrány után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország