Espargarónál sarokcsonttörést diagnosztizáltak a silverstone-i bukását követően

Az Aprilia megerősítette, hogy Aleix Espargarót hétfőn további orvosi vizsgálatokra küldték, és itt kiderült, hogy sarokcsonttörést szenvedett Silverstone-ban, amikor közel 180 km/h-val bukott.

Aleix Espargaro, Aprilia Racing Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A spanyol egy ijesztő bukást szenvedett a Brit Nagydíj negyedik edzésén a Farm-kanyarban, és hordággyal kellett őt levinni a pályáról. Espargarót ezek után az orvosi központba vitték, és támogatásra volt szüksége, hogy be tudjon menni az épületbe, de később engedélyezték számára a részvételt az időmérőn.

Az apriliás végül így is a hatodik helyre kvalifikálta magát, de a vasárnapi versenyen aztán sokat küszködött a tapadással, így végül csak kilencedik lett. Espargaro még vasárnap elmondta, hogy hétfőn Barcelonába utazik további kivizsgálásra, melyek aztán felfedték, hogy eltört a jobb sarokcsontja.

További híreink:

Műtétre ugyan nincs szüksége, de arra kérték őt, hogy pihenjen ezen a héten, ha részt szeretne venni a soron következő Osztrák Nagydíjon. Az Aprilia is kiadott egy rövid közleményt, amely így szól: „A barcelonai Dexeus Kórházban elvégzett orvosi vizsgálatokat követően Aleix Espargarót jobb oldali sarokcsonttöréssel diagnosztizálták.”

„A spanyol motoros, aki egy óriási highside-ot szenvedett el a silverstone-i utolsó edzésen, ezt követően sztoikus módon pályára hajtott az időmérőn és a futamon is. A sérülés nem igényel műtéti beavatkozást, de Aleix-nek most hét napig pihennie kell, és mankókat kell használnia, hogy ne erőltesse a sérült lábfejét.”

„A cél az, hogy a következő versenyhétvégén a lehető legjobb fizikai állapotban legyen.” Hiába egyébként az apriliás gyengébb hétvégéje, így is csak egy pontot bukott Fabio Quartararóval szemben a bajnokságban, akinek szintén nem volt túl jó futama, mivel csak a nyolcadik pozícióban intették le.


Így fest a Ferrari úgy GT autója, a 296 GT3

F1 és Call of Duty – két világ érdekes találkozása

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vinales „sosem” kételkedett abban, hogy jól döntött, amikor az Apriliához igazolt
Következő cikk Kiderült, mikor kezdődik a jövő évi MotoGP-szezon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország