Espargaro az Apriliánál ismételné meg Dovizioso sikerét

Aleix Espargaro célja a MotoGP-ben az Apriliával, hogy megismételje amit Dovizioso elért a Ducatinál, mivel szerinte „hihetetlen” amit az olasz idén művelt.

Aleix Espargaro, Aprilia Racing Team Gresini

Fotót készítette: Motogp.com

Andrea Dovizioso 2013-ban csatlakozott a Ducatihoz, és miután 2015-ben megszerezte az első dobogót a bolognai csapatnak, bebiztosította második helyét a bajokságban, és egyben Marc Marquez legnagyobb ellenfelévé vált az elmúlt három szezonban.

Az Aprilia idén az utolsó helyen végzett a gyártók bajnokságában, Espargaróval a 14. helyen az egyéni bajnokságban, mindössze öt top 10-es helyezéssel az idei szezonban.

Mikor a Motorsport.com arról kérdezte, hogy inspiráló -e számára amit Dovizioso a Ducatinál véghez vitt, így felelt:

„Igen, ez a célunk (hogy megismételjük Dovizioso és a Ducati sikerét). Ezt szeretnénk mi is.”

„A legkönnyebb lenne csapatot váltani, és gyári motort találni, vagy másik helyet egy privát csapatban és harcolni a dobogós helyezésekért. De én az Apriliát szeretném a dobogóra juttatni, ahogy Ő tette a Ducatival.”

Aleix elmondása szerint a csapat anyaszervezete, a Piaggio csoport nagyon nagy, ennek ellenére az eredményeik elmaradnak a többiekéhez képest.

„Csak azt akarom mondani, hogy az Aprilia nagyon nagy. A Piaggio csoport is nagy, és ezt bizonyítanunk kell a pályán. Remélem a jövőben tudunk (az eredményen) változtatni.”


Egy virtuális kör a Ferrarival Abu Dhabiban, mely az évadzáró F1-es nagydíjnak ad otthont. Főszerepben a villanyfényes Yas Marina Circuit.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rossi már az F1-es Mercedesben
Következő cikk Crutchlow: Lorenzo sikeres lehetett volna a Hondával

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország