MotoGP Sepang February Testing

Elindult a MotoGP tesztje, Bezzecchi kezdett a legjobban, Quartararo és Marquez elég hátul

A malajziai Sepangban vette kezdetét a MotoGP 2023-as szezonjának hivatalos előszezoni tesztje, az első napon pedig a VR46 motorosa, Marco Bezzecchi végzett az élen, aki ugyan egy ponton bukott, de ennek ellenére is 130 ezreddel előzte meg az apriliás Maverick Vinalest.

Marco Bezzecchi, VR46 Racing Team

Tavaly november óta most először gyűlt össze ismét a sorozat teljes mezőnye, hogy megkezdjék a háromnapos tesztelést a Sepang International Circuiten. A hét korábbi részében persze megrendezték a szintén háromnapos gyakorlást a tesztversenyzők és újoncok számára.

A mezőny azonban nem csak Malajziában fog majd körözni a szezon megkezdése előtt, hiszen egy hónap múlva Portugáliába is ellátogatnak majd, ahol aztán a tényleges versenyzés is kezdetét veszi.

A tavalyi évet megnézve talán nem meglepő, hogy a mostani első tesztnapon egy Ducati végzett az élen, miután Bezzecchi 1:58,470-es időeredményt ért el. Persze a nap folyamán többször is változott az éllovas kiléte, hiszen egy ideig a címvédő, Francesco Bagnaia, valamint a Pramac Racing pilótája, Jorge Martin is vezette az aktuális tabellát.

Mindössze tíz perccel a nap leintése előtt azonban jött a VR46 motorosa a 2022-es specifikációjú Ducatival, és mindenkit sikerült maga mögé utasítania. Mellettük egyébként a Gresini is tavalyi motorokkal megy majd, miközben a Pramac és a gyári istálló természetesen a legfrissebb fejlesztésekkel fog majd versenyezni 2023-ban.

A második helyen tehát a korábban már említett Vinales végzett, majd jött Martin, Bagnaia és végül a másik apriliás, Aleix Espargaro. A yamahások eközben nem mutattak még túl sokat, ahogyan a Honda sem, hiszen Franco Morbidelli a 10., Fabio Quartararo a 11., Marc Marquez pedig a 12. helyen zárt, közel egy másodperces hátránnyal.

Ezek persze még csak az első körök és próbálkozások voltak, a csapatoknak pedig még lesz ideje javítani a helyzetükön az elkövetkezendő napokban és hetekben. A tesztelés szombaton helyi idő szerint 10 órakor folytatódik majd.

Quartararo eközben nemrég úgy nyilatkozott, hogy sok munka vár rájuk a teszt során, az idei célja pedig egyértelmű.

Íme a tesztnap teljes végeredménye:

Pos. Rider Bike  Time   Gap  Laps
Marco Bezzecchi Ducati 1'58.470   55
Maverick Vinales Aprilia 1'58.600 0.130 67
Enea Bastianini Ducati 1'58.732 0.262 54
Jorge Martin Ducati 1'58.737 0.267 67
Francesco Bagnaia Ducati 1'58.857 0.387 58
Aleix Espargaro Aprilia 1'58.941 0.471 49
Johann Zarco Ducati 1'58.966 0.496 56
Fabio Di Giannantonio Ducati 1'59.021 0.551 47
Alex Marquez Ducati 1'59.036 0.566 53
10  Franco Morbidelli Yamaha 1'59.118 0.648 59
11  Fabio Quartararo Yamaha 1'59.422 0.952 58
12  Marc Marquez Honda 1'59.424 0.954 58
13  Luca Marini Ducati 1'59.469 0.999 50
14  Miguel Oliveira Aprilia 1'59.730 1.260 50
15  Raul Fernandez Aprilia 1'59.813 1.343 54
16  Jack Miller KTM 1'59.826 1.356 53
17  Joan Mir Honda 1'59.832 1.362 53
18  Alex Rins Honda 1'59.963 1.493 66
19  Augusto Fernandez GASGAS 2'00.027 1.557 58
20  Pol Espargaro GASGAS 2'00.078 1.608 58
21  Brad Binder KTM 2'00.085 1.615 60
22  Takaaki Nakagami Honda 2'01.204 2.734 49
23  Katsuyuki Nakasuga Yamaha 2'01.239 2.769 58
24  Stefan Bradl Honda 2'03.501 5.031 3
25  Cal Crutchlow Yamaha - - 3

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Quartararo a Yamaháról: régóta nem kellett ennyi újítást kipróbálnunk
Következő cikk Galéria: ismét együtt a MotoGP mezőnye, megkezdődött az új szezon

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország