Eldőlt: Idén nem lesz Amerikai Nagydíj a MotoGP-ben, bejelentést tettek 2021-ről is!

A COTA hivatalosan is bejelentette, hogy idén nem fognak MotoGP-versenyt rendezni, viszont már meg is van a 2021-es versenyük dátuma, amely nagyobb és jobb lesz – derül ki az austini pálya bejegyzéséből.

COTA Track Detail

COTA Track Detail

Zak Mauger / Motorsport Images

Az eredeti tervek szerint november 13. és 15. között került volna sor a MotoGP-s Amerikai Nagydíjra az austini pályán, azonban a koronavírus-járvány továbbra is súlyosan érinti az Egyesült Államokat, emiatt született az a döntés, hogy idén ne legyen verseny a COTA-n.

Viszont a sajnálatos hír mellett azt is bejelentették, hogy jövőre ismét vendégül látja a pálya a motorversenyzés királykategóriáját, és már meg is van a futam dátuma: április 16. és 18. között látogat majd Austinba a mezőny, a pálya pedig a Twitter-bejegyzésében azt ígéri, hogy nagyobb és jobb lesz az esemény.

További híreink:

A bejelentés pedig egyúttal azt is jelenti, hogy csak a Thai, a Maláj és az Argentin Nagydíj lesz tengerentúli verseny a MotoGP-ben – amennyiben ezek a helyszínek zöld jelzést kapnak a következő hetekben-hónapokban.

A MotoGP 2020-as versenynaptára jelenleg 13 futamból áll, az első két fordulót pedig a jerezi pályán fogják rendezni július 19-én és 26-án, majd a Cseh Nagydíj fog következni augusztus 9-én.

 

Sokat nem kellett várnunk arra, hogy egy remek onboard videót kapjunk Bahrein potenciális új vonalvezetéséről, amin az F1-es mezőny versenyezhet az év végén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Dorna segíteni fog Crutchlownak, hogy 2021-ben is a MotoGP-ben versenyezhessen
Következő cikk Ezpelata: Fontosabb megőrizni a szoros bajnokságot, mint egy hosszú versenynaptárt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország