Dovizioso szerint Marquez agresszív, Quartararo talán ugyanezt tenné

A Ducati olasz motorosa előbbi kijelentését Marc Marquez időmérős próbálkozására értette, míg utóbbit a spanyol javára írja egyik legnagyobb riválisa.

Andrea Dovizioso, Ducati Team

Andrea Dovizioso, Ducati Team

Gold and Goose / Motorsport Images

Marc Marquez megérezte, hogy a szepangi hétvégén legnagyobb ellenfele a fiatal Fabio Quartararo lehet, aki az időmérőn igazolta is a már világbajnok spanyol előérzetét. A kvalifikáció második szakaszának elején Marquez ezért Quartararóval tartott, hogy nyomást helyezzen rá, és igyekezzen kitapasztalni a francia stílusát. A második gyors körön ugyanezt tette, de a kettes kanyarban megbicsaklott alatta a Honda.

A versenytársak közül többen is megemlítették Marquez agresszív stílusát, amelyet már az időmérőn is a riválisok ellen használ, ezúttal azonban pórul járt. Marquez végül csak a 11. rajthelyet szerezte meg, míg Quartararo ötödször indulhat a pole pozícióból. A spanyol mellől Andrea Dovizioso rajtol vasárnap a 10. helyről, az olasz dicsérte és bírálta is Marquezt.

Még több hír:

"Valakinek, aki megnyert mindent, egy ilyen manőver azért, hogy a pole-ért küzdhessen, azt jelenti, hogy mindig többet akar. Ebből a szempontból jó, amit tett. De ahogy Fabiót támadta, az nagyon agresszív volt, és én nem tettem volna. De mindenki azt csinál, amit akar" - mondta Dovizioso az időmérőn történtekről. Fabio Quartararo maga azt nyilatkozta, hogy nem zavarta meg Marquez, akinek a balesetéről is csak a köre után kapott hírt.

"Nem is láttam, mielőtt átértem a célvonalon. A képeken láttam később. Azt hiszem, hogy a felvezető mindkettőnk számára túl lassú volt, de az első körön is mögöttem volt. És ha követni akar, az csak azt jelenti, hogy jó munkát végzünk. És azt hiszem, hogy a csapat és én is büszke lehetek a munkára, amit elvégeztünk" - mondta már Quartararo. "Azt hiszem, hogy ez a játék része, talán egy nap nekem lesz lehetőségem követni őt, és ugyanezt fogom tenni. Ez mindenkinek csak jó."


Hamarosan kezdetét veszi a Formula E következő szezonja, amiben már a Porsche és a Mercedes is csapatot fog indítani. Íme egy igen látványos felvezetés.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Zarco szerint ennél csak gyorsabb lesz
Következő cikk Vinales-győzelem Malajziában Marquez és Dovizioso előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország