Dovizioso többet akar a nagyon "érdekes" Ducatitól

Andrea Dovizioso nem volt maradéktalanul elégedett a Ducati 2020-as prototípusával, és szerinte az előny nem akkora, mint amekkorát ő szeretne.

Andrea Dovizioso, Ducati Team, Michele Pirro, Pramac Racing

Andrea Dovizioso, Ducati Team, Michele Pirro, Pramac Racing

Gold and Goose / Motorsport Images

Andrea Dovizioso és a Ducati azzal a reménnyel vágott neki 2019-nek, hogy végre sikerül megfékezni Marc Marquezt. Azonban a spanyol idén egy másik szintet képviselt, lehetetlen volt megfogni, a valenciai és jerezi teszteken a Ducati pedig már inkább azzal foglalkozott, hogy jövőre sikerüljön.

Az olasznak idén elsősorban a kanyarokban volt gondja, ezen a területen kérte fel munkára a gyári istállót, és szerinte az új borítással ezt sikerült némileg elérni, ugyanakkor az új kasztnit "érdekesnek" titulálta.

"Képesek voltunk némi tesztre, de nem tudtunk mindent kipróbálni, amit szerettünk volna, de összehasonlíthattuk a kasztnikat, ami egy ilyen pályán nagyon fontos" - mondta Dovizioso. A Ducati klasszisa a valenciai teszten a leggyorsabb volt az olasz márka képviselői közül, ám így is csak a 8. helyen zárt, míg Jerezben 10. lett a hétfői nyitónapon.

 

"A fejlődés még mindig nem elég nagy, de ez még elég normális, mert a különbség a két kasztni között elég nagy. Egy lépés előre, mert nem volt negatív pont, de nem nagy a fejlődés. Még elemezni és tanulmányozni kell a dolgokat, hogy a jövőben még egy lépést tehessünk" - mondta Dovizioso.

"És ezeket a lépéseket már nem könnyű meglépni, pláne, amikor akkora a változás a kasztnin, mindenesetre fejlődni kell a kanyarok közepén. Ettől még van fejlődés" - tette hozzá az olasz motorversenyző.

Jack Miller egyetértett Doviziosóval, abban is, hogy az új kasztnival könnyebb kanyarodni, és abban is, hogy még van hova fejlődni. "Mindig furcsa egy új motort kipróbálni, de az nagyon érdekes, amit elértünk a borítással. De még többre van szükség" - mondta Miller. "Minden fura volt, de igyekszünk a pozitívumokra koncentrálni, és azt hiszem, hogy megtaláltuk a legtöbb pozitívumot, hogy megértsük, hogy hol tartunk."


Egy virtuális kör a Ferrarival Abu Dhabiban, mely az évadzáró F1-es nagydíjnak ad otthont. Főszerepben a villanyfényes Yas Marina Circuit, amit a következő héten is használni fognak a csapatok.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rossi valamit érez az új Yamahán, de munkára buzdít
Következő cikk Ismét megműtik Marc Marquez vállát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország