Dovizioso szerint tévednek, akik szerint nem volt elég agresszív Assenben

A Holland Nagydíjon negyedik helyen célba érő ducatis szerint a köridőkből látszott, hogy mennyire teljes erőből nyomta, és most vasárnap a Sachsenringen is igyekezne a dobogóért küzdeni.

Andrea Dovizioso, Ducati Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A múlt heti Holland Nagydíjat a 11. helyről indító Andrea Dovizioso a futam korai szakaszában fel tudott jönni a negyedik helyre, és sokáig tartotta is a lépést az első három versenyzővel köridők tekintetéből, azonban később veszíteni kezdett tempójából, és éppen hogy meg tudta védeni a negyedik helyet csapattársától, Danilo Petruccitól, akiről bejelentette a csapat, hogy jövőre is maradhat a Ducatinál.

Még több F1 hír:

Az olasz versenyző végül 14,1 másodperccel a futamgyőztes Maverick Vinales mögött ért célba, ezzel pedig hátránya 44 pontra nőtt a ranglistát vezető Marc Marquez mögött. Dovizioso szerint Assen után sokan kétségbe vonták a teljesítményét, azonban szerinte az első pár kör tempója bizonyítja ennek ellenkezőjét:

„Sokan azt mondták, nem próbáltam eléggé, nem voltam elég agresszív. De ez egyszerűen nem igaz. Hogyha a sebességed nincs meg ahhoz, hogy az élmenőkkel maradj, akkor próbálkozhatsz akármennyire, lehetsz bármilyen agresszív, visszacsúszol. Az első 12 körben ugyanazokat a köridőket mentem, mint a dobogósok, de sajnos nem ez a mi tempónk.”

„A valóság az, hogy ha a negyedik helyen, három tizedre vagyok az elől lévő csoporttól, akkor ha valami miatt lelassulok, az nem azért lesz, mert nem akarom eléggé elkapni őket. Amúgy is elég laza a versenyzési stíluson, ami miatt nem is nagyon látni, mennyire vagyok agresszív a motoron. És első voltam a Ducatik között, Mi mást tudnék még tenni? Minden motoros máshogyan vezet, de ez nem azt jelenti, hogy ne nyomnánk 100%-on.”

Andrea Dovizioso, Ducati Team

Andrea Dovizioso, Ducati Team

Fotó készítője: Gold and Goose / LAT Images

A Ducati 2008 óta nem tudott nyerni a Sachsenringen, melyet most hétvégén vesznek birtokukba a pilóták. Köze lehet ennek az aszálynak ahhoz, hogy a motoruk híresen lassú a kanyarokban, Doviziosónak azonban, aki már kétszer volt itt dobogós, jó előérzetei vannak:

„Nyilván a kanyarokban való teljesítmény sokat dob itt a latba, úgyhogy nehéz dolgunk lesz. De már tavaly is – bár a dobogóra nem állhattunk fel – közel voltunk, Danilo a negyedik lett, és három Ducati is hét másodpercen belül volt a győzteshez képest. Szóval szerintem nem lehetetlen, hogy a pódiumért harcoljunk, ez is a célunk. Főleg nekem, aki mindig is csak küszködött ezen a pályán, külön jól esne, ha sikerülne az első háromba kerülni.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Crutchlow hazafelé, bizarr balesetben szenvedett sérülést
Következő cikk Valentino Rossi elismeri, hogy nehéz helyzetben van

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország