MotoGP
18 okt.
-
20 okt.
Ez az esemény véget ért
25 okt.
-
27 okt.
Ez az esemény véget ért
01 nov.
-
03 nov.
Ez az esemény véget ért
15 nov.
-
17 nov.
Ez az esemény véget ért
Teljes eredmény:

Dovizioso szerint ideje a lényegre fókuszálni Marquez helyett

megosztás
hozzászólás
Dovizioso szerint ideje a lényegre fókuszálni Marquez helyett
Szerző:
, Szerkesztő
2019. júl. 9. 10:00

A Ducati versenyzője úgy érzi, hogy a kanyarsebesség javítása jelenleg fontosabb feladat, mint Marc Marquez hajkurászása, persze a két dolog szorosan összefügg egymással.

Andrea Dovizioso egyértelmű világbajnoki aspiránsként kezdte az évet a MotoGP-ben, de lassan a Ducati versenyzője kénytelen belátni, hogy idén még annyira sem tudja tartani a lépést az élen álló Marc Marquezzel, mint tavaly és tavalyelőtt. Dovizioso az asseni negyedik hely után a sachsenringen sem tudott javítani, csapattársa mögött ezúttal ötödik lett, és hátránya már 58 pont a címvédő spanyollal szemben.

A MotoGP nyári szünetre vonul, és Dovizioso szerint ez az a pont, amikor érdemes átfogalmazni a célokat, az olasz szerint ugyanis olyan nagy a technikai hátránya a csapatnak, hogy inkább azzal kell foglalkozni a vb-cím helyett.

"A két utolsó hétvége sajnos jól mutatta a különbséget köztünk és az ellenfelek között. Nem lehet sokat mondani, nem vagyunk annyira versenyképesek, mint szeretnénk. Ebben a pillanatban azt érzem, amit négy évvel ezelőtt, vagyis hogy túl lassúak vagyunk a kanyarokban. Szerencsére más területeken fejlődtünk, és ennek köszönhetően versenyképesek vagyunk, de a többiek is emelték a lécet, és a kanyarokban még mindig messze vagyunk" - magyarázta a Ducati problémáit Dovizioso.

Még több hír:

"Szóval most még fontosabb, mint valaha, hogy leüljünk, és átgondoljuk a dolgokat, ráadásul a kanyarmunkán fejleszteni nem könnyű, és nem is a mi asztalunk, de azt hiszem nekünk most erre kell figyelni. Ezt már többször átgondoltuk, de sosem volt prioritás. Most már világos, hogy ezen a téren kell nyomni" - mondta Dovizioso,aki szerint most a Ducatinak inkább fekvő pályák következnek, ugyanakkor az olasz szerint nem Marquez hajkurászása most a cél.

"A következő versenyen jobbak lehetünk, de ez még nem elég arra, hogy a Marquezzel való csatán gondolkodjunk. Nem az a kérdés, hogy hogyan csökkentsük a hátrányt, mert nem vele küzdünk, hanem saját magunkkal kell harcolnunk, mert nem vagyunk elég közel hozzá" - jelentette ki Dovizioso.

Miközben Doviziosótól többet vártak a szurkolók, a Ducatival első évét teljesítő Danilo Petrucci harmadik a tabellán, és csak pontokkal marad el csapattársa mögött, és már kiérdemelte, hogy a csapat hosszabbítson vele. "Nagyon aggasztó, hogy legutóbb és Assenben is körönként fél másodpercet kaptunk az élen állótól. Nem vagyunk egyáltalán elégedettek ezzel, mindent megteszünk, ami tőlünk telik, de úgy tűnik, hogy elértük a határt a motorral" - jelentette ki az olasz versenyző. "

Következő cikk
Rossi azt sem érti, mi történik

Előző cikk

Rossi azt sem érti, mi történik

Következő cikk

Lorenzo brnói visszatérést tervez

Lorenzo brnói visszatérést tervez
Hozzászólások betöltése