Dovizioso: Nem imára, sebességre van szükség Marquez ellen

A Ducati versenyzője szerint vb-cím aspiránsként nem lehet annyi a taktikája, hogy imádkozik Marc Marquez hibájáért.

Andrea Dovizioso, Ducati Team

Gold and Goose / Motorsport Images

A MotoGP világbajnoki idénye eddig izgalmas, hiszen Marc Marquez csak nyolc ponttal áll a tabella élén, de sokak szerint a szorosabb csata csak Marquez austini bukásának köszönhető. Ebben nagyjából az egész mezőny egyetért, a Honda spanyol klasszisa az amerikai esése után megnyerte a Spanyol és a Francia Nagydíjat, öt futamból háromszor nyert, egyszer második lett.

A hétvégén következik a mugellói futam, majd Barcelona, az üldözőbolyt vezető Andrea Dovizioso szerint ugyan még nem lesz döntő a következő két futam, ennek ellenére eredményt kell elérni.

Még több hír:

"Fontos helyszínek következnek, mert ezek a pályák fekszenek nekünk, de nem ez a lényeg. Nem hiszem, hogy a vb-címről döntenének, mert még sok pont van hátra. De nekünk fejlődni kell, ha képesek leszünk rá, akkor küzdhetünk a címért. Ha nem, akkor annyi marad, hogy imádkozunk, hogy mások rontsanak. De ez nem vezethet a bajnoki címhez" - jelentette ki Dovizioso.

A Ducati Le Mans-ban jól szerepelt, Marquez mögött három ducatis végzett, ez jó kiindulóalap.

"Mugellóban biztosan versenyképesek leszünk, és nagyon pozitív a hangulat, amivel érkezünk. De ez nem elég, kell találnunk valamit" - mondta az olasz. "Sebességre lesz szükségünk, mert ha megvan a tempó, a többi dolgot könnyű menedzselni. De ahogy már csak két tizeddel is lassabb vagy, jönnek a gondok. Minden motoros és motor saját karakterrel rendelkezik, de nekem a sebesség a lényeg, hogy hol a pályán, az mindegy."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A következő futamokon Marquez sok pontot veszíthet
Következő cikk Petrucci Le Mans-i dobogója győzheti meg a Ducatit

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország